Az előző nap fáradalmait nem tudtam kipihenni. Nem volt elég, hogy a húgom és a srác, akit talán legjobb barátomnak is mondhatok, bejelentették, hogy randizgatnak. De nem éreznek semmit a másik iránt. Hogy lehet úgy randizni, hogy nem érzel semmit? Jó, persze, pont én mondom, aki szintén ilyen helyzetben vagyok Joshsal, de attól még ugyanúgy elmegyünk vacsorázni szombaton. Oké, talán semmivel sem vagyok jobb, mint Chelsea és Niall. Sőt.
Viszont a lehető legrosszabb dolog a napomban, a felkelés volt. Igaz, állítottam be ébresztőt, de mikor hat órakor csengetésre kel az ember. Nem túl kellemes. Ki sem akartam mászni az ágyból, de az ajtómnál várakozó személyt ez nem izgatta, ráfeküdt a csengőre. Idegesen vágtattam ki, és szinte kicsaptam az ajtót. A szőke srác állt oda, laza fehér pólót, farmerkabátot és farmert viselt. Megvillantotta legszebb mosolyát, miközben végignézett rajtam. Rövidnadrág, fehér póló, kócos haj, smink nélkül. Csodás látványt nyújthattam.
- Mégis mi a fene bajod van, hogy lehet hajnalban idejönni? - kérdeztem még mindig az alvás szélén állva.
- Nincs hajnal, süt a nap, az egész világ ébren van, kivéve téged - forgatta meg a szemét. Lustán lefeküdtem a kanapéra, magamra húztam a mellettem lévő pokrócot és csukott szemmel bólogattam. - Vissza ne aludj nekem!
- Nem alszok - dünnyögtem, bár ez nem volt igaz.
- Hihetetlen vagy. Csináljak neked reggelit? - nem láttam, de tudtam, még mindig a szemét forgatta. Túl jól ismertem már. Csak bólintottam, és igyekeztem összeszedni magam. Elballagott a konyhába, én pedig erőt vettem magamon, és felálltam. Lassú léptekkel indultam meg a hálószobám felé, és a hajam lustán összefogtam. A szobába érve a redőnyt felhúztam. A besütő napsugarak miatt kedvem lett volna visszaengedni, de tudtam, hogy el kell indítanom a napot. Az ágyneműmet csak megigazítottam, és a ruhásszekrény elé álltam. Igazából teljesen mindegy volt, mit veszek, hiszen úgyis minden nap mást aggatnak rám. Mégis, nagy figyelemmel választottam ki a kedvenc farmerszoknyámat, egy fehér fodros váll nélküli felsővel. A tükörben nézegettem magam egy ideig, majd a fürdőszobába vándoroltam. A hajamat egyszerűen megfésültem, így viszonylag göndör fürtjeim lazán omlottak a vállamra. Sminkkel nem bajlódtam, hiszen a forgatás része, hogy profi sminkesek varázsolnak elviselhető kinézetet rám.
Apropó, a forgatás. A Falra vetített érzelmek a legnyálasabb film lesz, amit valaha látott a közönség. A szerepem, Emily a világ legszerencsétlenebb lánya. De komolyan. Bemegy a fiú, egyből beleszeret, de nem lépne felé. David folyamatosan beszólogat, amit nem tűr, így állandóan szócsatába keverednek - de természetesen ezek fele annyira sem tartalmasak, mint a Niall és köztem lévőek. Így hát szenvednek, aztán kiderül, hogy David jó haverja Emily bátyjának, és közös baráti társaságba keverednek. Kicsit elbizonytalanodnak egymás iránt, aztán az utolsó jelentben a srác szerelmet vall a lánynak a zuhogó esőben. Természetesen rengeteget veszekednek eközben, de igazából Emily már az első pillanattól kezdve szerelmes. Létezik ilyen egyáltalán? Eléggé elgondolkodtatott a történet, hiszen ahogy bonyolódnak benne a dolgok, úgy kezdtem felfedezni benne a saját életem. Ami szánalmas és elkeserítő is volt egyben.
Nem akartam a problémáimra gondolni, így sóhajtva elhagytam a helyiséget. A házban már mennyei illatok keringtek. Egyszerűen imádtam, hogy Niall ilyen jól főz, hiszen én borzalmasan mozgok a konyhában. Ahogy a konyhába értem, már két személyre meg is terítette a rántottát.
- Mi jót eszünk? - kérdeztem lepattanva egy székre, mert tudtam valamivel megspékelte.
- Ez kérlek szépen sajtos rántotta, különleges fűszerezéssel, de nem azt árulhatom el, családi recept - kacsintott rám. Kíváncsian enni kezdtem. Nem hazudok, ha azt mondom, életem legfinomabb rántottáját kóstoltam aznap.
- Nem gondoltál arra, hogy ha a színészkedés nem jön be éttermet nyitsz? - mosolyogtam rá, miközben már a tányérokat mosogattam.
- Oh, szóval le akarsz beszélni a pályáról, mert vetélytársnak tartasz? - húzta össze a szemét játékosan.
- Basszus, lebuktam - forgattam meg a szemem.
- Egyébként, egyelőre nincs min aggódnom. Mióta forgatunk, három filmajánlatot is kaptam a mostani után - vonta meg a vállát.
- Azta, ez fantasztikus! Mindet el is vállalod?
- Dehogy, egyszerre lesz a forgatási idő. Választhatok gimis, romantikus és akció film között - nevetett fel.
- Akció. Én egyértelműen azt választanám. Ott sosem unatkoznál forgatáson - tanácsoltam neki, de elhúzta a száját.
- Őszintén, fogalmam sincs. Na és te? - kérdezett vissza, mire összeszedtem minden bátorságom.
- Pihenni szeretnék. Egy évet kihagyni, és csak magammal foglalkozni. Mc nem terhelt még ajánlatokkal, de láttam, vaskos a dossziéja. Azt szeretném ha ő is pihenne. Most fog megházasodni, az élete már nem rólam kéne szóljon. Nagyon jó forgatókönyv kellene ahhoz, hogy ezután forgassak. Be akarom járni a világot, mert már nagyon unom az egyhangú mindennapjaimat - fejeztem be, mire elkerekedett szemekkel nézett rám.
- Ez most komoly? Hú, nem gondoltam volna rólad, hogy ennyire ki vagy fáradva. Bár az Mc-s részt megértem. De nem kellene eltűnnöd - vonta meg a vállát. Hatalmasat sóhajtottam.
- A családom is kiutálna miatta, hidd el - húztam el a számat.
- És merre utaznál szívesen? - kérdezte megértően mosolyogva. Őszintén, nem vártam semmi reakciót, de jól esett kiadni magamból azt, ami a szívemet nyomta. Nem akartam, hogy megértse, nem is kellett, viszont pontosan ezt tette. Mc-nek nem említettem ebből semmit, így reméltem kérés nélkül is tartja a száját.
- Spanyolországba. Barcelona, Madrid, Valencia. Gyönyörű városok. Olaszország sem áll messze tőlem. Mindenképpen ilyen helyeket járnék be, de nem hiszem lesz akkora bátorságom, hogy szembe szálljak mindenkivel és csak utazgassak - hajtottam le a fejem szomorúan.
- Clarissa Mercernek mégis kitől kellene engedélyt kérnie? - forgatta meg a szemét játékosan.
- Anya minden energiáját arra áldozta eddigi életem alatt, hogy belőlem színésznő váljon. A családban alapvetőnek számít a foglalkozásom, és azt hiszik az életem csupa rózsaszín felhő eperturmixszal, de ez egyáltalán nem igaz, szerintem lassan te is kezded látni. Ha kiszállnék a csúcson, mindenki dühös lenne rám - figyelmesen hallgatta végig a mondandómat. Már nyitotta ki a száját, hogy mondjon valamit, de végül nem tette. Nem próbált meggyőzni, lebeszélni, erősködni, hogy ne tegyem, csak elfogadta. És borzasztó hálás voltam ezért.
- Értem. Menj, láss világot, és amikor visszajössz, ugyanolyan felkapott leszel, mint most. Mc-t nem hiszem, hogy zavarni fogja, addig is ellophatom a rivaldafényed - kijelentésére felnevettem, hiszen nem komolyan mondta. Őszintén, nagyon szerettem, hogy bármikor fel tud vidítani, és úgy láttam, ennek ő is örült.
- Azt nehéz lesz - kacsintottam rá.
Bevonultunk a nappalimba, ahol alig beszélgettünk, máris csengettek. Vigyorogva mentem ki ajtót nyitni, és nevetve figyeltem, ahogy Ethan egyből befut mellettem a szöszi sráchoz. Cherrie csak mosolyogva megforgatta a szemét, és átadott egy hátizsákot.
- Köszönöm még egyszer, hogy vigyázol rá. Ebben benne van minden, amire szüksége lehet, váltóruha, a kedvenc játékai, megígértettem vele, hogy nem fog az idegeiden táncolni - még mindig kacagva bólintottam, és átvettem a kis hátizsákot.
- Nem szokott vele baj lenni, tudod - nevetést hallottam a nappaliból, így egyből tudtam, hogy máris valami ökörséget csinálnak.
- Remélem a másik babával sem lesz - vigyorgott idegesen.
- Izgulsz?
- Kicsit. Remélem nem késünk el - simította ki arcából a haját.
- Minden rendben lesz, bármire szükséged van, csak csörögj - megöleltük egymást, elköszönt a kisfiától, és sebes léptekkel indult el a kocsihoz, ahol Thomas már várta. Csak intettünk egymásnak, majd el is hajtottak.
Amint beértem a lakásba máris hatalmas rumlit csaptak, Ethan éppen Niall lábán csüngött, aki tehetetlenül lépkedett. Amint Ethan elszabadult, felkaptam az ölembe.
- Jaj, már nem is vagy olyan könnyű - vagy csak én öregszem, gondoltam magamban.
- Nem akarok beleszólni ebbe az édes - idézőjelet rajzolt a levegőbe, erre csak megforgattam a szemem - jelentbe, de ha nem akarsz balhét a rendezővel, el kell indulnunk.
Bólintottam, majd fogtam Ethan táskáját, és a sajátomat is. Felkaptam egy tavaszi kabátot, Niall ölbe kapta a kisfiút. Az előszobába érve mindannyian belebújtunk a cipőnkbe, a fiúk az ajtónál előre engedtek, azonban amint kiértünk az utcára, meglepve fordultam a szőke srác felé.
- Nem hívtál taxit? - már készültem a leszidásra, amikor előkapta a kocsikulcsát, és az utca másik végébe bökött.
- Ott parkoltam, mert mikor jöttem a házad előtt álltak - vonta meg a vállát.
- Nem is tudtam, hogy tudsz vezetni - melléjük sétáltam, és átvettem a keresztfiam.
- Akkor gondolom azt se tudtad, hogy gyerekülést is szereztem - forgatta meg lazán a kocsikulcsot, mire a fejemre csaptam.
- Jézusom, ez teljesen kiment a fejemből, de a nővéreméből is - kinyitotta a kocsit, majd megint átvette Ethant, és becsatolta. Én előre sétáltam, és beültem a fekete autóba. Bevallom, eléggé nagy és kényelmes volt, gyönyörű bőr ülésekkel. Nem tudtam, hogy Niall tud vezetni, azt pláne nem, hogy autója is van. Mindig taxival jött, ha velünk volt, bár természetesen ez hetente csak egyszer-kétszer, meghatározott napon volt, így egészen logikus.
Bepattant mellém, és elindította az autót. Ethannek odaadtam a zacskó kekszet, amit Cherrie tett bele, így ő békésen eszegetett hátul. Szöszke benyomta a rádiót, így nem telt teljesen csöndben a rövid utunk.
- Na és, mi a mai program? - fordult felém váratlanul.
- Gyorsan letudjuk a mai rövidke forgatást, aztán azt csinálunk, amit Ethan akar - vontam meg a vállam, és hátra pillantottam rá. Azonnal feléledt, és babásan elkiáltotta magát.
- Játszóház! - Egyszerre nevettük el magunkat. - Kérek inni - hátraadtam neki a kis üveget, cserébe a kekszet a kezembe nyomta.
- Akkor ez eldőlt. Itt is vagyunk - leparkoltunk a hatalmas épület előtt. Niall gyorsan kiszedte a kicsit, és két oldalról megfogtuk a kezét. Mindkettőnknek eléggé le kellett hajolni, és sajnos újságírók vártak ránk.
- Francba - csúszott ki a számon, mielőtt megrohamoztak minket. A szöszi srác az ölébe kapta Ethant, aki kíváncsian figyelte az eseményeket.
- Clare, ki ez a gyerek? Örökbe fogadtátok? Máris ennyire összemelegedtetek? - a kérdések csak záporoztak. A pánik megint kezdett rám törni, de úgy döntöttem, tisztázom a helyzetet, és így talán hamarabb juthatunk ki.
- Niall-lel csak barátok vagyunk. A nővérem kisfiát hoztuk el ma, és mivel elég nagy meló egy három évesre egyedül vigyázni, megkértem, hogy segítsen.
Ezzel le is tudtam a beszélést, áttörtem magam a tömegen, Niall pedig követett. Amint beértünk, mindketten fellégeztünk. Ethant újra kézre fogtuk, és bevágtattunk. A folyosón mindenki mosolyogva köszönt nekünk, kivéve a rendezőt, aki konkrétan kiabálva jött oda.
- Clare, Niall, ezt mégis mire véljem?! - Ethan összerezzent mellettünk a hangos kiabálás hatására, én pedig lesütöttem a szemem.
- Elnézést, Rob, de a nővéremnek orvoshoz kellett mennie, és ha már úgyis rövid a forgatás, úgy gondoltam kibírja. Nagyon jó gyerek - talán volt benne egy kis hazugság, hiszen Niall elröhögte magát. Persze azonnal befejezte amikor a rendező eléggé csúnyán nézett rá. Egy percig mérlegelte a helyzetet, majd legyintett egyet és továbbment.
- Ezt megúsztuk - vihogott még mindig Niall, de csak a szememet forgattam.
A sminkesek és a fodrászok azonnal letámadtak minket. Ethan jól elvolt az ölemben, tetszett neki ez a sok újdonság. Amíg Christina a hajamat csinálta, tudtam valakihez a jelent alatt le kell passzolnom, és mivel eléggé összebarátkoztunk ezalatt az idő alatt, volt merszem megkérdezni.
- Figyelj, amíg felvesszük, nem tudnál figyelni rá? - kiskutya szemekkel néztem rá, mire vigyorogva bólintott.
- Jössz nekem eggyel - nevetve átadtam neki Ethant, és készen álltam a jelenetemre.
Niallt még az utolsó pillanatban fésülték, így szinte beesett, majd azonnal kezdtünk. A forgatókönyv szerint éppen egy baráti összejövetelen melegszik össze a két főhős. Az eleje már megvolt, amikor eléggé beittak, így már csak az összemelegedős rész maradt mára. Maximum fél órát jósoltam neki. A szőke srác nekidőlt a falnak, én pedig felültem a kis pad háttámlájára. A már jól betanult tipikus szöveggel kezdtünk. Szenvedne kellett néznünk a kamerába, mint akik éppen vívelődnek magukban. Amint a rendező, intett, Niall megszólalt.
- Emily - annyira idétlenül hangzott ez a szó a hangjából. -, miattad volt az egész este. Miattad rúgtam be, és legszívesebben megcsókolnálak most, de nem tehetem - olyan szenvedő arckifejezést erőltetett magára, hogy kedvem lett volna elnevetnem magam, de mondanom kellett a szövegem.
- David, nem mondhatsz ilyeneket. Nem léphetsz be az életembe következmények nélkül. Mi sosem csókolózhatunk - ráztam meg határozottan a fejem, majd fel kellett állnom, és nagy léptekkel elindulnom, míg vissza nem húzott szorosan magához. Óvatosan közelített a fejével. Lefagytam. Tudtam, hogy a "majdnemcsók" a jelenet része, de nem akartam. A kezemet fel kellett vezetnem a nyakához, átkulcsolni és egyre közeledni. Megéreztem lélegzetvételét, mire borzongás futott végig a gerincemen. ajkunk már majdnem összeért, amikor hangos csörömpölést kellett hallanunk a házból, és szétszélednünk.
- Sajnálom - hajtotta le a fejét. -, igazad volt. Ez soha nem történhet meg. Most el kell mennem - majd kiviharzott. A szemembe könnyeket varázsoltam, és kiszaladtam a kamera látóköréből.
Ez volt a közös jelenetünk, ezután a baráti társaság többi részén volt a sor. Ami hosszabb ideig tartott, mint gondoltuk. Ethan szépen csöndben tűrte a három órásra sikeredett jelenetet. A rendező megdicsérte a mai alakításunkat, szerinte csodás munkát végeztünk, nem is kellett újravenni, annyi szenvedélyt csempésztünk bele. Mc a mai napot kihagyta, amit nem bántam. Ráfért a pihenés, na meg persze az esküvőszervezés.
Miután végeztünk, gyorsan elhagytuk az épületet. Beültünk a kocsiba, és Niall sóhajtva indította be.
- Először is, éhen halok, szóval elmegyünk kajálni. Másodszor, hogy lehetnek ennyire szerencsétlen karaktereink? De komoly - megforgatta a szemét, mire egyetértően bólintottam.
- Ráadásul, egyetlen normális közös jelenetük sincs. A film végére sem derül ki semmi konkrét - Ethan eközben innivalót kért, amit mosolyogva nyújtottam át neki.
Niall kikanyarodott a városból. Csendes, vidékies hangulatú úton haladtunk tovább. A rádióból valami szerelmes sláger szólt. Bevallom, eléggé megfogott a mondanivalója, és a dallama sem volt rossz. Őszintén, eléggé kijött rajtam a fáradtság, így szemem többször is lecsukódott a nyugodt hangulatban. Olyan családias volt az egész. Noha tudom, nem szabadna ilyet mondanom, ez az igazság.
Már majdnem az igazak álmát aludtam, amikor hatalmas csattanásra lettem figyelmes. Azonnal felkaptam a fejem, és ösztönösen a keresztfiamra néztem, aki csak békésen pihegett. Niall mellőlem azonnal kipattant, és idegesen nézte az autóját. Fogalmam sem volt, mi történt, hiszen a semmi közepén voltunk, így nem karambolozhattunk.
Én is kipattantam a járműből.
- Mégis mi történt? - kérdeztem, de nem figyelt túlzottan rám.
- Valami állat elénk szaladt, és kicsit nekimentünk - a kocsija valóban nem nézett ki szépen. Egy kisebb horpadással megúszta, de szerintem szerencsére volt, hiszen én egy őzre tippeltem.
- De ugye az állatnak nincs baja? - bekukkantottam az autóba Ethanhöz, aki békésen aludt. Őt is lefárasztotta a forgatás, nem csak minket.
- Jézus, Clary, ha elrántom a kormányt meg is halhattunk volna, és te komolyan egy állat miatt aggódsz? - förmedt rám mérgesen. Szeme szikrákat szórt, de addigra már az enyém is.
- Gondolom, azért tanultál vezetni, hogy az ilyen helyzetekre tudd a megoldást - vontam meg a vállam lazán, amivel még jobban felidegesítettem.
- Olyan hihetetlenül idegesítő vagy néha - becsapta maga után a kocsiajtóját. Csak álltam ott. Most mégis mi a fene baja van? Csak egy kis horpadás az egész. Bezzeg szegény állatot lehet megsebesítette, és ő csak a hülye kocsijára tudott gondolni. Én is követtem a példáját, de nem hagytam szó nélkül a dolgot.
- Most mégis mi a fene bajod van? - kérdeztem valamivel nyugodtabb hangon. - A kocsid?
- Dehogy, minek nézel te engem? Az a bajom, hogy egy kibaszott barom vagyok. Itt ülsz te és a gyerek, és ennyire figyelmetlen vagyok. Akár meg is ölhettelek volna titeket - a kormányba temette az arcát. Szóval nem is a kocsi érdekelte, hanem Ethan és én. Önkéntelenül is elmosolyodtam. Fogalmam sem volt, mit kellene tennem, ezért óvatosan rátettem a kezem a karjára, és lehámoztam a kormányról.
- De nem történt semmi, és ez a lényeg - hálásan elmosolyodott.
Ezután úgy tettünk, mintha semmi sem történt volna. Elmentünk egy vidéki étterembe kajálni, elvittük Ethant játszóházba, fagyiztunk, még egy kis játszóterezés is belefért. Mikor Niall kitett minket a házamnál, megint elaludt. Szinte kocsiból kocsiba raktam a békésen szuszogó fiút, hiszen Cherrie és Thomas is megérkezett.
- Alszik - suttogtam Cherrie értelmetlen arckifejezését látva. Mosolyogva bólintott, és segített bekötni. Nyomtam Ethan arcára egy puszit, mire álmában elmosolyodott. Kikérdeztem Cherriet a vizsgálatról, és miután megtudtam, hogy minden rendben van, elköszöntünk. Hosszú nap volt mindenki számára. Még mindig arra gondoltam, hogy mászott be Niall is a kislabdákkal teli játszóházba Ethan mellé, és akaratlanul is elvigyorodtam. Minden egyes nap egy másik arcát ismertem meg, és egyre jobban kedveltem a srácot, aki egy hónap alatt felforgatta az életem.
Apropó, a forgatás. A Falra vetített érzelmek a legnyálasabb film lesz, amit valaha látott a közönség. A szerepem, Emily a világ legszerencsétlenebb lánya. De komolyan. Bemegy a fiú, egyből beleszeret, de nem lépne felé. David folyamatosan beszólogat, amit nem tűr, így állandóan szócsatába keverednek - de természetesen ezek fele annyira sem tartalmasak, mint a Niall és köztem lévőek. Így hát szenvednek, aztán kiderül, hogy David jó haverja Emily bátyjának, és közös baráti társaságba keverednek. Kicsit elbizonytalanodnak egymás iránt, aztán az utolsó jelentben a srác szerelmet vall a lánynak a zuhogó esőben. Természetesen rengeteget veszekednek eközben, de igazából Emily már az első pillanattól kezdve szerelmes. Létezik ilyen egyáltalán? Eléggé elgondolkodtatott a történet, hiszen ahogy bonyolódnak benne a dolgok, úgy kezdtem felfedezni benne a saját életem. Ami szánalmas és elkeserítő is volt egyben.
Nem akartam a problémáimra gondolni, így sóhajtva elhagytam a helyiséget. A házban már mennyei illatok keringtek. Egyszerűen imádtam, hogy Niall ilyen jól főz, hiszen én borzalmasan mozgok a konyhában. Ahogy a konyhába értem, már két személyre meg is terítette a rántottát.
- Mi jót eszünk? - kérdeztem lepattanva egy székre, mert tudtam valamivel megspékelte.
- Ez kérlek szépen sajtos rántotta, különleges fűszerezéssel, de nem azt árulhatom el, családi recept - kacsintott rám. Kíváncsian enni kezdtem. Nem hazudok, ha azt mondom, életem legfinomabb rántottáját kóstoltam aznap.
- Nem gondoltál arra, hogy ha a színészkedés nem jön be éttermet nyitsz? - mosolyogtam rá, miközben már a tányérokat mosogattam.
- Oh, szóval le akarsz beszélni a pályáról, mert vetélytársnak tartasz? - húzta össze a szemét játékosan.
- Basszus, lebuktam - forgattam meg a szemem.
- Egyébként, egyelőre nincs min aggódnom. Mióta forgatunk, három filmajánlatot is kaptam a mostani után - vonta meg a vállát.
- Azta, ez fantasztikus! Mindet el is vállalod?
- Dehogy, egyszerre lesz a forgatási idő. Választhatok gimis, romantikus és akció film között - nevetett fel.
- Akció. Én egyértelműen azt választanám. Ott sosem unatkoznál forgatáson - tanácsoltam neki, de elhúzta a száját.
- Őszintén, fogalmam sincs. Na és te? - kérdezett vissza, mire összeszedtem minden bátorságom.
- Pihenni szeretnék. Egy évet kihagyni, és csak magammal foglalkozni. Mc nem terhelt még ajánlatokkal, de láttam, vaskos a dossziéja. Azt szeretném ha ő is pihenne. Most fog megházasodni, az élete már nem rólam kéne szóljon. Nagyon jó forgatókönyv kellene ahhoz, hogy ezután forgassak. Be akarom járni a világot, mert már nagyon unom az egyhangú mindennapjaimat - fejeztem be, mire elkerekedett szemekkel nézett rám.
- Ez most komoly? Hú, nem gondoltam volna rólad, hogy ennyire ki vagy fáradva. Bár az Mc-s részt megértem. De nem kellene eltűnnöd - vonta meg a vállát. Hatalmasat sóhajtottam.
- A családom is kiutálna miatta, hidd el - húztam el a számat.
- És merre utaznál szívesen? - kérdezte megértően mosolyogva. Őszintén, nem vártam semmi reakciót, de jól esett kiadni magamból azt, ami a szívemet nyomta. Nem akartam, hogy megértse, nem is kellett, viszont pontosan ezt tette. Mc-nek nem említettem ebből semmit, így reméltem kérés nélkül is tartja a száját.
- Spanyolországba. Barcelona, Madrid, Valencia. Gyönyörű városok. Olaszország sem áll messze tőlem. Mindenképpen ilyen helyeket járnék be, de nem hiszem lesz akkora bátorságom, hogy szembe szálljak mindenkivel és csak utazgassak - hajtottam le a fejem szomorúan.
- Clarissa Mercernek mégis kitől kellene engedélyt kérnie? - forgatta meg a szemét játékosan.
- Anya minden energiáját arra áldozta eddigi életem alatt, hogy belőlem színésznő váljon. A családban alapvetőnek számít a foglalkozásom, és azt hiszik az életem csupa rózsaszín felhő eperturmixszal, de ez egyáltalán nem igaz, szerintem lassan te is kezded látni. Ha kiszállnék a csúcson, mindenki dühös lenne rám - figyelmesen hallgatta végig a mondandómat. Már nyitotta ki a száját, hogy mondjon valamit, de végül nem tette. Nem próbált meggyőzni, lebeszélni, erősködni, hogy ne tegyem, csak elfogadta. És borzasztó hálás voltam ezért.
- Értem. Menj, láss világot, és amikor visszajössz, ugyanolyan felkapott leszel, mint most. Mc-t nem hiszem, hogy zavarni fogja, addig is ellophatom a rivaldafényed - kijelentésére felnevettem, hiszen nem komolyan mondta. Őszintén, nagyon szerettem, hogy bármikor fel tud vidítani, és úgy láttam, ennek ő is örült.
- Azt nehéz lesz - kacsintottam rá.
Bevonultunk a nappalimba, ahol alig beszélgettünk, máris csengettek. Vigyorogva mentem ki ajtót nyitni, és nevetve figyeltem, ahogy Ethan egyből befut mellettem a szöszi sráchoz. Cherrie csak mosolyogva megforgatta a szemét, és átadott egy hátizsákot.
- Köszönöm még egyszer, hogy vigyázol rá. Ebben benne van minden, amire szüksége lehet, váltóruha, a kedvenc játékai, megígértettem vele, hogy nem fog az idegeiden táncolni - még mindig kacagva bólintottam, és átvettem a kis hátizsákot.
- Nem szokott vele baj lenni, tudod - nevetést hallottam a nappaliból, így egyből tudtam, hogy máris valami ökörséget csinálnak.
- Remélem a másik babával sem lesz - vigyorgott idegesen.
- Izgulsz?
- Kicsit. Remélem nem késünk el - simította ki arcából a haját.
- Minden rendben lesz, bármire szükséged van, csak csörögj - megöleltük egymást, elköszönt a kisfiától, és sebes léptekkel indult el a kocsihoz, ahol Thomas már várta. Csak intettünk egymásnak, majd el is hajtottak.
Amint beértem a lakásba máris hatalmas rumlit csaptak, Ethan éppen Niall lábán csüngött, aki tehetetlenül lépkedett. Amint Ethan elszabadult, felkaptam az ölembe.
- Jaj, már nem is vagy olyan könnyű - vagy csak én öregszem, gondoltam magamban.
- Nem akarok beleszólni ebbe az édes - idézőjelet rajzolt a levegőbe, erre csak megforgattam a szemem - jelentbe, de ha nem akarsz balhét a rendezővel, el kell indulnunk.
Bólintottam, majd fogtam Ethan táskáját, és a sajátomat is. Felkaptam egy tavaszi kabátot, Niall ölbe kapta a kisfiút. Az előszobába érve mindannyian belebújtunk a cipőnkbe, a fiúk az ajtónál előre engedtek, azonban amint kiértünk az utcára, meglepve fordultam a szőke srác felé.
- Nem hívtál taxit? - már készültem a leszidásra, amikor előkapta a kocsikulcsát, és az utca másik végébe bökött.
- Ott parkoltam, mert mikor jöttem a házad előtt álltak - vonta meg a vállát.
- Nem is tudtam, hogy tudsz vezetni - melléjük sétáltam, és átvettem a keresztfiam.
- Akkor gondolom azt se tudtad, hogy gyerekülést is szereztem - forgatta meg lazán a kocsikulcsot, mire a fejemre csaptam.
- Jézusom, ez teljesen kiment a fejemből, de a nővéreméből is - kinyitotta a kocsit, majd megint átvette Ethant, és becsatolta. Én előre sétáltam, és beültem a fekete autóba. Bevallom, eléggé nagy és kényelmes volt, gyönyörű bőr ülésekkel. Nem tudtam, hogy Niall tud vezetni, azt pláne nem, hogy autója is van. Mindig taxival jött, ha velünk volt, bár természetesen ez hetente csak egyszer-kétszer, meghatározott napon volt, így egészen logikus.
Bepattant mellém, és elindította az autót. Ethannek odaadtam a zacskó kekszet, amit Cherrie tett bele, így ő békésen eszegetett hátul. Szöszke benyomta a rádiót, így nem telt teljesen csöndben a rövid utunk.
- Na és, mi a mai program? - fordult felém váratlanul.
- Gyorsan letudjuk a mai rövidke forgatást, aztán azt csinálunk, amit Ethan akar - vontam meg a vállam, és hátra pillantottam rá. Azonnal feléledt, és babásan elkiáltotta magát.
- Játszóház! - Egyszerre nevettük el magunkat. - Kérek inni - hátraadtam neki a kis üveget, cserébe a kekszet a kezembe nyomta.
- Akkor ez eldőlt. Itt is vagyunk - leparkoltunk a hatalmas épület előtt. Niall gyorsan kiszedte a kicsit, és két oldalról megfogtuk a kezét. Mindkettőnknek eléggé le kellett hajolni, és sajnos újságírók vártak ránk.
- Francba - csúszott ki a számon, mielőtt megrohamoztak minket. A szöszi srác az ölébe kapta Ethant, aki kíváncsian figyelte az eseményeket.
- Clare, ki ez a gyerek? Örökbe fogadtátok? Máris ennyire összemelegedtetek? - a kérdések csak záporoztak. A pánik megint kezdett rám törni, de úgy döntöttem, tisztázom a helyzetet, és így talán hamarabb juthatunk ki.
- Niall-lel csak barátok vagyunk. A nővérem kisfiát hoztuk el ma, és mivel elég nagy meló egy három évesre egyedül vigyázni, megkértem, hogy segítsen.
Ezzel le is tudtam a beszélést, áttörtem magam a tömegen, Niall pedig követett. Amint beértünk, mindketten fellégeztünk. Ethant újra kézre fogtuk, és bevágtattunk. A folyosón mindenki mosolyogva köszönt nekünk, kivéve a rendezőt, aki konkrétan kiabálva jött oda.
- Clare, Niall, ezt mégis mire véljem?! - Ethan összerezzent mellettünk a hangos kiabálás hatására, én pedig lesütöttem a szemem.
- Elnézést, Rob, de a nővéremnek orvoshoz kellett mennie, és ha már úgyis rövid a forgatás, úgy gondoltam kibírja. Nagyon jó gyerek - talán volt benne egy kis hazugság, hiszen Niall elröhögte magát. Persze azonnal befejezte amikor a rendező eléggé csúnyán nézett rá. Egy percig mérlegelte a helyzetet, majd legyintett egyet és továbbment.
- Ezt megúsztuk - vihogott még mindig Niall, de csak a szememet forgattam.
A sminkesek és a fodrászok azonnal letámadtak minket. Ethan jól elvolt az ölemben, tetszett neki ez a sok újdonság. Amíg Christina a hajamat csinálta, tudtam valakihez a jelent alatt le kell passzolnom, és mivel eléggé összebarátkoztunk ezalatt az idő alatt, volt merszem megkérdezni.
- Figyelj, amíg felvesszük, nem tudnál figyelni rá? - kiskutya szemekkel néztem rá, mire vigyorogva bólintott.
- Jössz nekem eggyel - nevetve átadtam neki Ethant, és készen álltam a jelenetemre.
Niallt még az utolsó pillanatban fésülték, így szinte beesett, majd azonnal kezdtünk. A forgatókönyv szerint éppen egy baráti összejövetelen melegszik össze a két főhős. Az eleje már megvolt, amikor eléggé beittak, így már csak az összemelegedős rész maradt mára. Maximum fél órát jósoltam neki. A szőke srác nekidőlt a falnak, én pedig felültem a kis pad háttámlájára. A már jól betanult tipikus szöveggel kezdtünk. Szenvedne kellett néznünk a kamerába, mint akik éppen vívelődnek magukban. Amint a rendező, intett, Niall megszólalt.
- Emily - annyira idétlenül hangzott ez a szó a hangjából. -, miattad volt az egész este. Miattad rúgtam be, és legszívesebben megcsókolnálak most, de nem tehetem - olyan szenvedő arckifejezést erőltetett magára, hogy kedvem lett volna elnevetnem magam, de mondanom kellett a szövegem.
- David, nem mondhatsz ilyeneket. Nem léphetsz be az életembe következmények nélkül. Mi sosem csókolózhatunk - ráztam meg határozottan a fejem, majd fel kellett állnom, és nagy léptekkel elindulnom, míg vissza nem húzott szorosan magához. Óvatosan közelített a fejével. Lefagytam. Tudtam, hogy a "majdnemcsók" a jelenet része, de nem akartam. A kezemet fel kellett vezetnem a nyakához, átkulcsolni és egyre közeledni. Megéreztem lélegzetvételét, mire borzongás futott végig a gerincemen. ajkunk már majdnem összeért, amikor hangos csörömpölést kellett hallanunk a házból, és szétszélednünk.
- Sajnálom - hajtotta le a fejét. -, igazad volt. Ez soha nem történhet meg. Most el kell mennem - majd kiviharzott. A szemembe könnyeket varázsoltam, és kiszaladtam a kamera látóköréből.
Ez volt a közös jelenetünk, ezután a baráti társaság többi részén volt a sor. Ami hosszabb ideig tartott, mint gondoltuk. Ethan szépen csöndben tűrte a három órásra sikeredett jelenetet. A rendező megdicsérte a mai alakításunkat, szerinte csodás munkát végeztünk, nem is kellett újravenni, annyi szenvedélyt csempésztünk bele. Mc a mai napot kihagyta, amit nem bántam. Ráfért a pihenés, na meg persze az esküvőszervezés.
Miután végeztünk, gyorsan elhagytuk az épületet. Beültünk a kocsiba, és Niall sóhajtva indította be.
- Először is, éhen halok, szóval elmegyünk kajálni. Másodszor, hogy lehetnek ennyire szerencsétlen karaktereink? De komoly - megforgatta a szemét, mire egyetértően bólintottam.
- Ráadásul, egyetlen normális közös jelenetük sincs. A film végére sem derül ki semmi konkrét - Ethan eközben innivalót kért, amit mosolyogva nyújtottam át neki.
Niall kikanyarodott a városból. Csendes, vidékies hangulatú úton haladtunk tovább. A rádióból valami szerelmes sláger szólt. Bevallom, eléggé megfogott a mondanivalója, és a dallama sem volt rossz. Őszintén, eléggé kijött rajtam a fáradtság, így szemem többször is lecsukódott a nyugodt hangulatban. Olyan családias volt az egész. Noha tudom, nem szabadna ilyet mondanom, ez az igazság.
Már majdnem az igazak álmát aludtam, amikor hatalmas csattanásra lettem figyelmes. Azonnal felkaptam a fejem, és ösztönösen a keresztfiamra néztem, aki csak békésen pihegett. Niall mellőlem azonnal kipattant, és idegesen nézte az autóját. Fogalmam sem volt, mi történt, hiszen a semmi közepén voltunk, így nem karambolozhattunk.
Én is kipattantam a járműből.
- Mégis mi történt? - kérdeztem, de nem figyelt túlzottan rám.
- Valami állat elénk szaladt, és kicsit nekimentünk - a kocsija valóban nem nézett ki szépen. Egy kisebb horpadással megúszta, de szerintem szerencsére volt, hiszen én egy őzre tippeltem.
- De ugye az állatnak nincs baja? - bekukkantottam az autóba Ethanhöz, aki békésen aludt. Őt is lefárasztotta a forgatás, nem csak minket.
- Jézus, Clary, ha elrántom a kormányt meg is halhattunk volna, és te komolyan egy állat miatt aggódsz? - förmedt rám mérgesen. Szeme szikrákat szórt, de addigra már az enyém is.
- Gondolom, azért tanultál vezetni, hogy az ilyen helyzetekre tudd a megoldást - vontam meg a vállam lazán, amivel még jobban felidegesítettem.
- Olyan hihetetlenül idegesítő vagy néha - becsapta maga után a kocsiajtóját. Csak álltam ott. Most mégis mi a fene baja van? Csak egy kis horpadás az egész. Bezzeg szegény állatot lehet megsebesítette, és ő csak a hülye kocsijára tudott gondolni. Én is követtem a példáját, de nem hagytam szó nélkül a dolgot.
- Most mégis mi a fene bajod van? - kérdeztem valamivel nyugodtabb hangon. - A kocsid?
- Dehogy, minek nézel te engem? Az a bajom, hogy egy kibaszott barom vagyok. Itt ülsz te és a gyerek, és ennyire figyelmetlen vagyok. Akár meg is ölhettelek volna titeket - a kormányba temette az arcát. Szóval nem is a kocsi érdekelte, hanem Ethan és én. Önkéntelenül is elmosolyodtam. Fogalmam sem volt, mit kellene tennem, ezért óvatosan rátettem a kezem a karjára, és lehámoztam a kormányról.
- De nem történt semmi, és ez a lényeg - hálásan elmosolyodott.
Ezután úgy tettünk, mintha semmi sem történt volna. Elmentünk egy vidéki étterembe kajálni, elvittük Ethant játszóházba, fagyiztunk, még egy kis játszóterezés is belefért. Mikor Niall kitett minket a házamnál, megint elaludt. Szinte kocsiból kocsiba raktam a békésen szuszogó fiút, hiszen Cherrie és Thomas is megérkezett.
- Alszik - suttogtam Cherrie értelmetlen arckifejezését látva. Mosolyogva bólintott, és segített bekötni. Nyomtam Ethan arcára egy puszit, mire álmában elmosolyodott. Kikérdeztem Cherriet a vizsgálatról, és miután megtudtam, hogy minden rendben van, elköszöntünk. Hosszú nap volt mindenki számára. Még mindig arra gondoltam, hogy mászott be Niall is a kislabdákkal teli játszóházba Ethan mellé, és akaratlanul is elvigyorodtam. Minden egyes nap egy másik arcát ismertem meg, és egyre jobban kedveltem a srácot, aki egy hónap alatt felforgatta az életem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése