2018. január 24., szerda

Hetedik fejezet

Miután Ethant hazavitték, azonnal beestem az ágyamba. Hihetetlenül megterhelő nap volt, és a java még el sem jött addigra. Ugyanis megígértem Niall-nek, hogy elmegyek vele valami szórakozóhelyre. Semmi kedvem nem volt, legszívesebben átaludtam volna az egész hetet. Ráadásul másnap Joshsal volt találkozóm, így nem akartam teljesen másnaposan menni. A szöszi srác sms-ében azt írta, kilencre értem jön, és bevetjük magunkat az éjszakába. Aha. Alig vártam. 
Mivel Ethan után volt még öt órám, a felét alvással töltöttem. Jól esett feküdni a kanapémon, egy pokrócba bebugyolálva. Átgondoltam a napom, és rájöttem, hiányozni fog a forgatás. A stáb, Christina, még a rendező is. A film hatalmas siker lesz a tinilányok körében, még akkor is, ha csak egy fel év múlva lehet majd látni a moziban. Rengeteg twitt szól rólunk, máris szerelmesek a filmbe, pedig még a trailert sem látták. Az hamarosan, szinte a forgatás befejezése után látható lesz, hiszen folyamatosan vágják hozzá a jeleneteket. 
Niall elvállal egy másik romantikus filmet, én pedig elutazok Európába. Kicsit féltem a változástól, de nem annyira, hogy feladjam amit terveztem. Azt tudtam, hogy csak a filmbemutató után indulhatok, de addig is legalább ki tudom pihenni magam. A filmbemutató hatalmas durranás lesz, egész Hollywood-ot elhívták rá, a legnagyobb sztárok is kíváncsian várják már. A rendező máris ideges, amit nem értek, hiszen a forgatókönyvön kívül semmibe nem lehet belekötni. Talán még Niall színészi játékába az elején, de a végére sikerült belejönnie, és mára már természetesen tudja előadni David karakterét. 
Hét óra felé úgy döntöttem, ideje elkezdeni készülődni. Egy lány sosem kezdheti hamar, és mivel a másnapi randevúmra már kiválasztottam egy királykék koktélruhát. Nem volt kirívó, egyszerűen csak tökéletes egy vacsorához. Viszont egy buliba valami vagány, kirívó, csipkés kell, amivel magamra vonhatom a férfiak tekintetét. Sóhajtva dobtam le magamról a felsőm és rövidnadrágom, majd elkezdtem turkálni a gardróbomban. Három ruha akadt a kezembe, mindegyik teljesen más volt. 
Az első egy fekete, pántnélküli ruha volt. Teljesen testhez simuló, térdig érő. Az alja fenéktől lefelé tiszta csipke volt, azonban nem éreztem az igazinak. Szép volt, de nem. A második választásom egy púderrózsaszín maxiruha volt. Spagettipántos, teljesen lezser. Imádtam ezt a ruhám, de valami különlegeset akartam. A harmadik ruhát fel sem próbáltam, hiszen megakadt a szemem a tökéletes darabon. 
Egy vörös, derékban húzott, combközépig érő csoda. Legfőképpen a háta tetszett. Nem tudom, hogy sikerült összehozni, de hátul semmi sem tartotta. Imádtam. Ezt a darabot még egyszer sem viseltem, ahhoz túl vad és dögös volt. Most viszont, itt volt az alkalom. 
Így hát választottam hozzá egy fekete magassarkút, és a fürdőbe sétáltam. Sokáig álltam a tükör előtt, mire sikerült eldöntenem, hogy szeretném látni a hajam. Előkaptam egy hajvasalót, és hosszú szőke fürtjeimet szögegyenesre varázsoltam. Szerintem mióta a forgatás tart, egyszer sem volt még egyenes. Göndören a hátam közepéig ért, így viszont már majdnem a fenekem érte. Imádtam. A sminkem nem akartam túlzásba vinni, hiszen előre tudtam, hogy vörös matt rúzst szeretnék a ruhámhoz. Miután a szemem alatti karikáimat eltüntettem a kedvenc korrektorommal, lepúdereztem az arcom. Mivel így túl sápadtnak láttam magam, ezután a bronzosítómhoz nyúltam. Egy korallos pirosítót választottam, majd egy highlightert. Nem akartam túlzásba vinni a csillogást, hiszen nem ez volt a fő célom. A szemöldököm is megformáztam egy szőke szemöldökceruzával. Ezután egy szempillaspirált tettem fel, majd következett a vörös szájceruza, erre pedig a rúzs. A tükörben elégedetten vizslattam magam, majd a konyhába mentem. Éppen sikerült elkészülnöm, ugyanis amint belekortyoltam a vizembe, csengettek. Felkaptam a kis fekete táskám, és kitopogtam az ajtóhoz. Kinyitottam, és Niall elkerekedett szemmel vizslatott. Tetőtől talpig végigmért, a hajamon is elidőzött a tekintete, de a számom a kelleténél tovább. 
- Nahát - csak ennyit tudott kinyögni, mire elnevettem magam. A ruha és a cipő kiemelte a vékony lábam, aminek duplán örültem. - Gyönyörű vagy - dicsért meg, mire kicsit elpirultam. Ő csak lazán egy farmert viselt, és egy sötétkék farmeringet. A haját felzselézte, ami eléggé jól állt neki. 
- Te is kitettél magadért - bezártam magam mögött az ajtót. Ahogy lehajoltam, a hajam oldalra hullott, így a hátamat is láthatta Niall. Amint megfordultam, éppen a tarkóját vakargatta zavarában. Nem ez volt a célom, de ha már elnyertem a figyelmét, egész este magamon akartam tartani. 
- Taxival jöttem, és elviszlek az abszolút kedvenc szórakozóhelyemre. A bátyám, meg pár barátom is ott lesz, remélem nem zavar - vonta meg a vállát. Kinyitotta nekem a taxiajtót, majd miután a sofőrrel váltottunk pár szót, újra rám figyelt. 
- Mi az? - kérdeztem már én is zavartan. Pillantásaitól kezdtem kellemetlenül érezni magam. 
- Semmi, csak sosem láttalak még ennyire kicsípve. Már nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet volt a húgod nélkül eljönni - vigyorodott el, mire csak megforgattam a szemem. Tipikus. 
- És merre van a kedvenc helyed? - tereltem a témát valami értelmesebb dolog felé. 
- Hát, nem tudom te mihez vagy szokva, de ne ilyen elit sztárokkal teli klubbra gondolj. Jó, azért elég híres így a városban, rengeteg fiatal jár oda, elég nehéz lenne bejutni, ha nem lenne haverom a kidobósrác - kacsintott rám. 
- Mennyire szoktad magad leinni? - kérdeztem gúnyosan, mire csak védekezően maga elé tartotta a kezét. 
- Azután kérdezd meg, hogy kóstoltad már itt a vodka narancsot - röhögte el magát. 
Egész úton beszélgettünk, még egy viszonylag normális szelfit is sikerült csinálnunk, amit fel is tett Twittere ezzel a szöveggel: "Indulhat az éjszaka @ClarissaMercer?"
Mikor megérkeztünk, Niall kifizette a fuvarunkat, és egy hatalmas szórakozóhely előtt találtam magam. Több emeletes volt, hatalmas sor kígyózott a bejárat előtt. Tizennégy-tizenöt évesektől kezdve egészen a negyvenéves korosztályig, vegyesen. Pár rosszalló pillantást kaptunk, amikor előresétáltunk, kielőzve az egész sort. 
- Csá, Fred - fogott kezet a szöszi srác a kidobóval. Próbáltam figyelmen kívül hagyni a sok nem túl kedves kommentet, de részben örültem, hogy nem ismertek fel az emberek. 
- Csá, haver. Húha, ki ez a szépség, akit magaddal hoztál, - bókolt nekem a fekete hajú srác. Bevallom, eléggé jól nézett ki a borostájával, de nem akartam flörtölni vele, így hagytam, hogy Niall mutasson be neki. 
- Clary, ő itt Fred, régi gimis haverom, Fred, ő itt Clare, együtt dolgozunk a filmben amit szerepet kaptam - Fred odahúzott magához két puszira, amit eléggé kínosnak találtam, de látszólag ő jól szórakozott. 
- Örülök, hogy megismertelek - kacsintott rám. Zavaromban csak mosolyogtam, és igyekeztem az utcát vizslatni a nyomulós srác helyett. Niall észrevette szótlanságom, ezért elköszönt, és karon ragadott. Ahogy beértünk, orrom megcsapta a dohány és alkohol keveredése, ám kifejezetten élveztem az illatot. A hely tele volt emberekkel, a szőke srác maga elé fordított, és a hátamnál fogva próbált utat törni. Izzadt fiatalok tapadtak rám, a zene hangosan üvöltött. Éppen valami összesimulós szám szólt. Annyira tömve volt a hely, hogy a szőke sráccal szorosan egymáshoz bújva kellett araszolnunk. Minden egyes lépésemnél jobb lába az én két lábam közé siklott, amitől kicsit kellemetlenül éreztem magam. Már ott bántam, hogy egyáltalán rábólintottam az estére egy héttel azelőtt. Egészen a bárpultig lökdösött, ahol végre meg tudtunk állni.
- Mit kérsz? - próbálta túlkiabálni a tömeget. Ráhajoltam a pultra és a mellettem álldogáló férfit néztem. Teljesen magába roskadt, percenként öntötte magába a vodkát. Biztos szerelmi bánat volt.
- Vodkanarancsot - vetettem oda Niall-nek, aki bólintva kikérte italainkat. A csapos srác pillanatok alatt elénk varázsolta. Hatalmasat kortyoltam, a jéghideg folyadék kissé marta a torkomat, de kellett egy bátorító. A szöszi srác előkapta a telefonját és mosolyogva sms-ezett. Gondoltam, hogy éppen a húgomnak számol be az est részleteiről, de a következő pillanatban elkapott, és elkezdett húzni, fel a lépcsőn, az egy fokkal halkabb és hangulatosabb emeletre. A lépcsőn szerelmespárok nyalták egymást, szinte alig fértünk el mellettük. Ők azonban nem zavartatták magukat.
Amint felértünk, Niall elengedte a karon, és egy csapat fiatal felé vetette az irányt. Csak lestem hová megy, de természetesen követtem. Kezet fogott a srácokkal, a lányoknak puszit adott. Szinte azonnal közrefogtak és sorra mutatkoztak be, bár nem nagyon sikerült megjegyeznem a neveket. Ben, akinek Tasha a barátnője, Jim, aki szingli, Zurita, aki eléggé hasonlított rám, és Carter, aki eléggé visszahúzódónak tűnt. Leültünk hozzájuk, és azonnal kellemes beszélgetésbe kezdtünk. Niall és Tasha közé ültem be, a barna hajú lány már a kezdetektől szimpatikus volt.
- Na és mondd csak Clare, milyen érzés a mi ír manókkal dolgozni? - a szőke srác csak megrázta a fejét a becenév hallatán.
- Borzalmas - mindenki felnevetett a válaszomra, kivéve Niall, aki sértődötten felhúzta a szemöldökét.
- Na erre innod kell ha már megbántottal, túl józan vagy még - a körök egyre gyorsabban jöttek, a végére már tömény vodkát ittunk. Ben és Tasha eléggé összemelegedtek ülve, de még Carternek is megeredt a nyelve.
- Na, jól van gyerekek, álljunk fel táncolni, mert már eléggé a fejembe szállt a vodka - javasolta Zurita, mire mindannyian felálltunk. Meginogtam, így a szőke lány nevetve karolt belém. - Úgy érzem te máris berúgtál - egyszerre vihogtunk fel. Egy gyönyörű csipkés miniruhát viselt, amit eléggé megirigyeltem.
- Clary-nél nincs olyan, hogy berúgott - karolt át minket a szöszi srác, de csak összemosolyogtunk.
- De rajtad eléggé érzem - fintorogtam, ugyanis dőlt belőle a sörszag.
- Na ne mondj ilyet egész este csak bántottál. Ezért minimum öt számot táncolnod kell velem - kacsintott rám, majd előrefutott a srácokhoz. A lépcsőn hatalmas tömeg volt, valamiért mindenki akkor indult meg valamerre. Zuritával egymásba kapaszkodtunk, így lépdeltünk lefele.
Nagyon szimpatikus lány volt, és teljesen közvetlen. Megtaláltam vele a közös hangot, úgy voltam vele, talán lehetünk barátok. Eléggé távolinak tűnt, hogy barátaim legyenek, mert a munkám miatt érdekbarátokon kívül nem sok akadt.
Leértünk az első emeltre, és Niall azonnal valami idióta táncba kezdett. A tömeg körülöttem egy emberként mozgott a remixre, ami éppen ment. A Dj kitett magáért, remek hangulatot teremtett. Végiggondoltam, miért nem járok többet szórakozni, de nem tudtam érveket felsorakoztatni. Az ital a fejembe szállt, egy épkézláb gondolatom sem volt, de ahogy észrevettem, a többieknek sem. Carter egy lánycsapatot fűzött Niall társaságában, Ben és Tasha vad csókolózásba kezdtek, mi pedig egyszerre nevettük el magunkat hárman: Jim, Zurita és én. Őszintén nem tudtam táncolni, azonban akkor nem érdekelt. Egyszerre mozogtam a tömeggel, magamat is meglepve a mozdulatokon. A csípőm ütemre ringott, a hajam vizesen tapadt a nyakamra, nem érdekelt semmi az égvilágon abban a pillanatban. Zuritát elkapta valami srác, én pedig magamra maradtam, de még ez sem hatott meg. Egy kéz elkapta a derekam, és közel húzódott hozzám. Nem néztem meg egyből a tulajdonost, hiszen a parfüm elárulta. Egy vidám, ugrálós szám következett, mire vigyorogva maga felé fordított és elkezdett idiótán ugrálni. Nem bírtam ki nevetés nélkül.
- Öt számról volt szó, nem hagyhatsz itt egy férfiért sem addig - emelte fel a mutatóujját játékosan.
- Basszus, pedig most készültem menni - sóhajtottam fel sértődötten. Nem hagytam figyelmen kívül a rám irányuló pillantásokat, ám egy srác sem volt annyira tökös, hogy odajöjjön. Így maradtam Niall- nél, aki eléggé kellemes társaságnak bizonyult. Újabb vodkanarancsot kaptunk Bentől, aki vigyorogva figyelt minket Tasha társaságában. Nem értettem miért, annyira vicces látványt azért nem kelthettünk.
- JÓ A BULI EMBEREK - kiáltott fel a lépcsőn egy srác, majd egy üveg pezsgőt kezdett el locsolni a tömegbe. A hajam és Niall inge bánta a mozdulatot.
- Jézusom, olyan szagotok van, mint a rossz alkoholistáknak - jelent meg Zurita fintorogva, mire a szőke srác átölelte.
- Most már üdv a klubban - kacsintott rá, a lány pedig megforgatta a szemét.
- Megnyugodtam, nem csak szerintem vagy borzasztó idegesítő - igazítottam meg a ruhám. A lánnyal összenevettünk, Niall pedig sértődötten szólalt meg.
- Egy tánccal még mindig jössz nekem - vetette oda, mire csak bólogattam. Amint elment, a bár felé vettük az irányt. Szerencsére éppen volt két szabad hely, ezért letelepedtünk. Rendeltünk még egy kört, amit már nem kellett volna.
- Na és, mondd csak, mi van köztetek? - az italunkat szürcsölgettük, miközben Niall felé intett.
- Semmi. A húgommal randizgat - megvontam a vállam. Őszintén meglepődött, kikerekedő szemmel nézett rám.
- Komolyan? Egyszer sem említette nekünk, pedig általában szokta. Hm. Érdekes - kicsit magába roskadt, de nem volt sok ideje emésztgetni a hallottakat, ugyanis egy harminc év körüli srác odajött hozzánk. A haverjai vihogva figyelték. Kipirosodott az arca a sok alkoholtól, és az sem tette nyugodtabbá, hogy kíváncsian vártuk, mit szeretne.
- Ööö, sziasztok, bocsi a zavarásért, de a legénybúcsúmon vagyok, és hát öö, valamelyikőtök nekem adná a melltartóját? - kérdezte esetlenül, mire elnevettük magukat. Zurita rám nézett, de rajtam nem volt melltartó, így benyúlt a ruhája hátuljához, és máris a kezében volt a fekete darab. A srácok hangos füttyögésbe kezdtek, és odajöttek hozzánk.
- Hú, ez aztán nem semmi öreg, ilyen szép lányokhoz idejönni - karolt át minket az egyik.
- Ha nem nagy kérés hölgyek, egy tánccal megajándékozzák a barátunkat? - kérdezte egy másik.
- Persze - mondtam miközben felhúztam magammal a megszeppent lányt.
- Talán nem volt jó ötlet odaadni a melltartóm - motyogta a hátam mögött, mire hangosan felnevettem magam. A srácok elkaptak minket, és abból a beígért egy számból a végére tíz is lett. Természetesen közben újabb vodkanarancsok jöttek.
A testem teljesen átjárta az alkohol, a józan ítélőképességemet elvette, az egyensúlyérzékemmel együtt. Nem voltam hozzászokva ehhez a mennyiséghez, így a végére már eléggé rosszul voltam. Szinte ugrándoztam örömömben, amikor Niall végre odajött hozzánk.
- Sajnálom srácok, de a hölgyek túl sokat ittak már - sajnos igazoltam az állítását, ugyanis ahogy egy lépést tettem felé megbotlottam. Egyenesen a karjába estem. Fogalmam sincs hogy, de Zurita bírta a piát, sokkal jobban, mint én.
Mindketten elkaptak, és sebes léptekkel hagytuk el a szórakozóhelyet. Niall hívott egy taxit, majd amint kiértünk, arcom megcsapta a friss levegő. Máris sokkal jobban éreztem magam, azonban messze nem elég jól.
- Hé, hé, még egy kicsit bírd ki, mindjárt itt a taxi - mosolygott rám Niall, miközben nekitámaszkodtam.
- Rosszul vagyok - motyogtam a vállába.
- Mindjárt jobb lesz világsztár - kacsintott rám Zurita. Hamarosan megérkezett a taxi, ahova alig bírtam beülni. Niall vállára hajtottam a fejem, és azonnal elnyomott az álom.

Hatodik fejezet

Az előző nap fáradalmait nem tudtam kipihenni. Nem volt elég, hogy a húgom és a srác, akit talán legjobb barátomnak is mondhatok, bejelentették, hogy randizgatnak. De nem éreznek semmit a másik iránt. Hogy lehet úgy randizni, hogy nem érzel semmit? Jó, persze, pont én mondom, aki szintén ilyen helyzetben vagyok Joshsal, de attól még ugyanúgy elmegyünk vacsorázni szombaton. Oké, talán semmivel sem vagyok jobb, mint Chelsea és Niall. Sőt. 
Viszont a lehető legrosszabb dolog a napomban, a felkelés volt. Igaz, állítottam be ébresztőt, de mikor hat órakor csengetésre kel az ember. Nem túl kellemes. Ki sem akartam mászni az ágyból, de az ajtómnál várakozó személyt ez nem izgatta, ráfeküdt a csengőre. Idegesen vágtattam ki, és szinte kicsaptam az ajtót. A szőke srác állt oda, laza fehér pólót, farmerkabátot és farmert viselt. Megvillantotta legszebb mosolyát, miközben végignézett rajtam. Rövidnadrág, fehér póló, kócos haj, smink nélkül. Csodás látványt nyújthattam. 
- Mégis mi a fene bajod van, hogy lehet hajnalban idejönni? - kérdeztem még mindig az alvás szélén állva. 
- Nincs hajnal, süt a nap, az egész világ ébren van, kivéve téged - forgatta meg a szemét. Lustán lefeküdtem a kanapéra, magamra húztam a mellettem lévő pokrócot és csukott szemmel bólogattam. - Vissza ne aludj nekem! 
- Nem alszok - dünnyögtem, bár ez nem volt igaz. 
- Hihetetlen vagy. Csináljak neked reggelit? - nem láttam, de tudtam, még mindig a szemét forgatta. Túl jól ismertem már. Csak bólintottam, és igyekeztem összeszedni magam. Elballagott a konyhába, én pedig erőt vettem magamon, és felálltam. Lassú léptekkel indultam meg a hálószobám felé, és a hajam lustán összefogtam. A szobába érve a redőnyt felhúztam. A besütő napsugarak miatt kedvem lett volna visszaengedni, de tudtam, hogy el kell indítanom a napot. Az ágyneműmet csak megigazítottam, és a ruhásszekrény elé álltam. Igazából teljesen mindegy volt, mit veszek, hiszen úgyis minden nap mást aggatnak rám. Mégis, nagy figyelemmel választottam ki a kedvenc farmerszoknyámat, egy fehér fodros váll nélküli felsővel. A tükörben nézegettem magam egy ideig, majd a fürdőszobába vándoroltam. A hajamat egyszerűen megfésültem, így viszonylag göndör fürtjeim lazán omlottak a vállamra. Sminkkel nem bajlódtam, hiszen a forgatás része, hogy profi sminkesek varázsolnak elviselhető kinézetet rám.
Apropó, a forgatás. A Falra vetített érzelmek a legnyálasabb film lesz, amit valaha látott a közönség. A szerepem, Emily a világ legszerencsétlenebb lánya. De komolyan. Bemegy a fiú, egyből beleszeret, de nem lépne felé. David folyamatosan beszólogat, amit nem tűr, így állandóan szócsatába keverednek - de természetesen ezek fele annyira sem tartalmasak, mint a Niall és köztem lévőek. Így hát szenvednek, aztán kiderül, hogy David jó haverja Emily bátyjának, és közös baráti társaságba keverednek. Kicsit elbizonytalanodnak egymás iránt, aztán az utolsó jelentben a srác szerelmet vall a lánynak a zuhogó esőben. Természetesen rengeteget veszekednek eközben, de igazából Emily már az első pillanattól kezdve szerelmes. Létezik ilyen egyáltalán? Eléggé elgondolkodtatott a történet, hiszen ahogy bonyolódnak benne a dolgok, úgy kezdtem felfedezni benne a saját életem. Ami szánalmas és elkeserítő is volt egyben.
Nem akartam a problémáimra gondolni, így sóhajtva elhagytam a helyiséget. A házban már mennyei illatok keringtek. Egyszerűen imádtam, hogy Niall ilyen jól főz, hiszen én borzalmasan mozgok a konyhában. Ahogy a konyhába értem, már két személyre meg is terítette a rántottát.
- Mi jót eszünk? - kérdeztem lepattanva egy székre, mert tudtam valamivel megspékelte.
- Ez kérlek szépen sajtos rántotta, különleges fűszerezéssel, de nem azt árulhatom el, családi recept - kacsintott rám. Kíváncsian enni kezdtem. Nem hazudok, ha azt mondom, életem legfinomabb rántottáját kóstoltam aznap.
- Nem gondoltál arra, hogy ha a színészkedés nem jön be éttermet nyitsz? - mosolyogtam rá, miközben már a tányérokat mosogattam.
- Oh, szóval le akarsz beszélni a pályáról, mert vetélytársnak tartasz? - húzta össze a szemét játékosan.
- Basszus, lebuktam - forgattam meg a szemem.
- Egyébként, egyelőre nincs min aggódnom. Mióta forgatunk, három filmajánlatot is kaptam a mostani után - vonta meg a vállát.
- Azta, ez fantasztikus! Mindet el is vállalod?
- Dehogy, egyszerre lesz a forgatási idő. Választhatok gimis, romantikus és akció film között - nevetett fel.
- Akció. Én egyértelműen azt választanám. Ott sosem unatkoznál forgatáson - tanácsoltam neki, de elhúzta a száját.
- Őszintén, fogalmam sincs. Na és te? - kérdezett vissza, mire összeszedtem minden bátorságom.
- Pihenni szeretnék. Egy évet kihagyni, és csak magammal foglalkozni. Mc nem terhelt még ajánlatokkal, de láttam, vaskos a dossziéja. Azt szeretném ha ő is pihenne. Most fog megházasodni, az élete már nem rólam kéne szóljon. Nagyon jó forgatókönyv kellene ahhoz, hogy ezután forgassak. Be akarom járni a világot, mert már nagyon unom az egyhangú mindennapjaimat - fejeztem be, mire elkerekedett szemekkel nézett rám.
- Ez most komoly? Hú, nem gondoltam volna rólad, hogy ennyire ki vagy fáradva. Bár az Mc-s részt megértem. De nem kellene eltűnnöd - vonta meg a vállát. Hatalmasat sóhajtottam.
- A családom is kiutálna miatta, hidd el - húztam el a számat.
- És merre utaznál szívesen? - kérdezte megértően mosolyogva. Őszintén, nem vártam semmi reakciót, de jól esett kiadni magamból azt, ami a szívemet nyomta. Nem akartam, hogy megértse, nem is kellett, viszont pontosan ezt tette. Mc-nek nem említettem ebből semmit, így reméltem kérés nélkül is tartja a száját.
- Spanyolországba. Barcelona, Madrid, Valencia. Gyönyörű városok. Olaszország sem áll messze tőlem. Mindenképpen ilyen helyeket járnék be, de nem hiszem lesz akkora bátorságom, hogy szembe szálljak mindenkivel és csak utazgassak - hajtottam le a fejem szomorúan.
- Clarissa Mercernek mégis kitől kellene engedélyt kérnie? - forgatta meg a szemét játékosan.
- Anya minden energiáját arra áldozta eddigi életem alatt, hogy belőlem színésznő váljon. A családban alapvetőnek számít a foglalkozásom, és azt hiszik az életem csupa rózsaszín felhő eperturmixszal, de ez egyáltalán nem igaz, szerintem lassan te is kezded látni. Ha kiszállnék a csúcson, mindenki dühös lenne rám - figyelmesen hallgatta végig a mondandómat. Már nyitotta ki a száját, hogy mondjon valamit, de végül nem tette. Nem próbált meggyőzni, lebeszélni, erősködni, hogy ne tegyem, csak elfogadta. És borzasztó hálás voltam ezért.
- Értem. Menj, láss világot, és amikor visszajössz, ugyanolyan felkapott leszel, mint most. Mc-t nem hiszem, hogy zavarni fogja, addig is ellophatom a rivaldafényed - kijelentésére felnevettem, hiszen nem komolyan mondta. Őszintén, nagyon szerettem, hogy bármikor fel tud vidítani, és úgy láttam, ennek ő is örült.
- Azt nehéz lesz - kacsintottam rá.
Bevonultunk a nappalimba, ahol alig beszélgettünk, máris csengettek. Vigyorogva mentem ki ajtót nyitni, és nevetve figyeltem, ahogy Ethan egyből befut mellettem a szöszi sráchoz.  Cherrie csak mosolyogva megforgatta a szemét, és átadott egy hátizsákot.
- Köszönöm még egyszer, hogy vigyázol rá. Ebben benne van minden, amire szüksége lehet, váltóruha, a kedvenc játékai, megígértettem vele, hogy nem fog az idegeiden táncolni - még mindig kacagva bólintottam, és átvettem a kis hátizsákot.
- Nem szokott vele baj lenni, tudod - nevetést hallottam a nappaliból, így egyből tudtam, hogy máris valami ökörséget csinálnak.
- Remélem a másik babával sem lesz - vigyorgott idegesen.
- Izgulsz?
- Kicsit. Remélem nem késünk el - simította ki arcából a haját.
- Minden rendben lesz, bármire szükséged van, csak csörögj - megöleltük egymást, elköszönt a kisfiától, és sebes léptekkel indult el a kocsihoz, ahol Thomas már várta. Csak intettünk egymásnak, majd el is hajtottak.
Amint beértem a lakásba máris hatalmas rumlit csaptak, Ethan éppen Niall lábán csüngött, aki tehetetlenül lépkedett. Amint Ethan elszabadult, felkaptam az ölembe.
- Jaj, már nem is vagy olyan könnyű - vagy csak én öregszem, gondoltam magamban.
- Nem akarok beleszólni ebbe az édes - idézőjelet rajzolt a levegőbe, erre csak megforgattam a szemem - jelentbe, de ha nem akarsz balhét a rendezővel, el kell indulnunk.
Bólintottam, majd fogtam Ethan táskáját, és a sajátomat is. Felkaptam egy tavaszi kabátot, Niall ölbe kapta a kisfiút. Az előszobába érve mindannyian belebújtunk a cipőnkbe, a fiúk az ajtónál előre engedtek, azonban amint kiértünk az utcára, meglepve fordultam a szőke srác felé.
- Nem hívtál taxit? - már készültem a leszidásra, amikor előkapta a kocsikulcsát, és az utca másik végébe bökött.
- Ott parkoltam, mert mikor jöttem a házad előtt álltak - vonta meg a vállát.
- Nem is tudtam, hogy tudsz vezetni - melléjük sétáltam, és átvettem a keresztfiam.
- Akkor gondolom azt se tudtad, hogy gyerekülést is szereztem - forgatta meg lazán a kocsikulcsot, mire a fejemre csaptam.
- Jézusom, ez teljesen kiment a fejemből, de a nővéreméből is - kinyitotta a kocsit, majd megint átvette Ethant, és becsatolta. Én előre sétáltam, és beültem a fekete autóba. Bevallom, eléggé nagy és kényelmes volt, gyönyörű bőr ülésekkel. Nem tudtam, hogy Niall tud vezetni, azt pláne nem, hogy autója is van. Mindig taxival jött, ha velünk volt, bár természetesen ez hetente csak egyszer-kétszer, meghatározott napon volt, így egészen logikus.
Bepattant mellém, és elindította az autót. Ethannek odaadtam a zacskó kekszet, amit Cherrie tett bele, így ő békésen eszegetett hátul. Szöszke benyomta a rádiót, így nem telt teljesen csöndben a rövid utunk.
- Na és, mi a mai program? - fordult felém váratlanul.
- Gyorsan letudjuk a mai rövidke forgatást, aztán azt csinálunk, amit Ethan akar - vontam meg a vállam, és hátra pillantottam rá. Azonnal feléledt, és babásan elkiáltotta magát.
- Játszóház! - Egyszerre nevettük el magunkat. - Kérek inni - hátraadtam neki a kis üveget, cserébe a kekszet a kezembe nyomta.
- Akkor ez eldőlt. Itt is vagyunk - leparkoltunk a hatalmas épület előtt. Niall gyorsan kiszedte a kicsit, és két oldalról megfogtuk a kezét. Mindkettőnknek eléggé le kellett hajolni, és sajnos újságírók vártak ránk.
- Francba - csúszott ki a számon, mielőtt megrohamoztak minket. A szöszi srác az ölébe kapta Ethant, aki kíváncsian figyelte az eseményeket.
- Clare, ki ez a gyerek? Örökbe fogadtátok? Máris ennyire összemelegedtetek? - a kérdések csak záporoztak. A pánik megint kezdett rám törni, de úgy döntöttem, tisztázom a helyzetet, és így talán hamarabb juthatunk ki.
- Niall-lel csak barátok vagyunk. A nővérem kisfiát hoztuk el ma, és mivel elég nagy meló egy három évesre egyedül vigyázni, megkértem, hogy segítsen.
Ezzel le is tudtam a beszélést, áttörtem magam a tömegen, Niall pedig követett. Amint beértünk, mindketten fellégeztünk. Ethant újra kézre fogtuk, és bevágtattunk. A folyosón mindenki mosolyogva köszönt nekünk, kivéve a rendezőt, aki konkrétan kiabálva jött oda.
- Clare, Niall, ezt mégis mire véljem?! - Ethan összerezzent mellettünk a hangos kiabálás hatására, én pedig lesütöttem a szemem.
- Elnézést, Rob, de a nővéremnek orvoshoz kellett mennie, és ha már úgyis rövid a forgatás, úgy gondoltam kibírja. Nagyon jó gyerek - talán volt benne egy kis hazugság, hiszen Niall elröhögte magát. Persze azonnal befejezte amikor a rendező eléggé csúnyán nézett rá. Egy percig mérlegelte a helyzetet, majd legyintett egyet és továbbment.
- Ezt megúsztuk - vihogott még mindig Niall, de csak a szememet forgattam.
A sminkesek és a fodrászok azonnal letámadtak minket. Ethan jól elvolt az ölemben, tetszett neki ez a sok újdonság. Amíg Christina a hajamat csinálta, tudtam valakihez a jelent alatt le kell passzolnom, és mivel eléggé összebarátkoztunk ezalatt az idő alatt, volt merszem megkérdezni.
- Figyelj, amíg felvesszük, nem tudnál figyelni rá? - kiskutya szemekkel néztem rá, mire vigyorogva bólintott.
- Jössz nekem eggyel - nevetve átadtam neki Ethant, és készen álltam a jelenetemre.
Niallt még az utolsó pillanatban fésülték, így szinte beesett, majd azonnal kezdtünk. A forgatókönyv szerint éppen egy baráti összejövetelen melegszik össze a két főhős. Az eleje már megvolt, amikor eléggé beittak, így már csak az összemelegedős rész maradt mára. Maximum fél órát jósoltam neki. A szőke srác nekidőlt a falnak, én pedig felültem a kis pad háttámlájára. A már jól betanult tipikus szöveggel kezdtünk. Szenvedne kellett néznünk a kamerába, mint akik éppen vívelődnek magukban. Amint a rendező, intett, Niall megszólalt.
- Emily - annyira idétlenül hangzott ez a szó a hangjából. -, miattad volt az egész este. Miattad rúgtam be, és legszívesebben megcsókolnálak most, de nem tehetem - olyan szenvedő arckifejezést erőltetett magára, hogy kedvem lett volna elnevetnem magam, de mondanom kellett a szövegem.
- David, nem mondhatsz ilyeneket. Nem léphetsz be az életembe következmények nélkül. Mi sosem csókolózhatunk - ráztam meg határozottan a fejem, majd fel kellett állnom, és nagy léptekkel elindulnom, míg vissza nem húzott szorosan magához. Óvatosan közelített a fejével. Lefagytam. Tudtam, hogy a "majdnemcsók" a jelenet része, de nem akartam. A kezemet fel kellett vezetnem a nyakához, átkulcsolni és egyre közeledni. Megéreztem lélegzetvételét, mire borzongás futott végig a gerincemen. ajkunk már majdnem összeért, amikor hangos csörömpölést kellett hallanunk a házból, és szétszélednünk.
- Sajnálom - hajtotta le a fejét. -, igazad volt. Ez soha nem történhet meg. Most el kell mennem - majd kiviharzott. A szemembe könnyeket varázsoltam, és kiszaladtam a kamera látóköréből.
Ez volt a közös jelenetünk, ezután a baráti társaság többi részén volt a sor. Ami hosszabb ideig tartott, mint gondoltuk. Ethan szépen csöndben tűrte a három órásra sikeredett jelenetet. A rendező megdicsérte a mai alakításunkat, szerinte csodás munkát végeztünk, nem is kellett újravenni, annyi szenvedélyt csempésztünk bele. Mc a mai napot kihagyta, amit nem bántam. Ráfért a pihenés, na meg persze az esküvőszervezés.
Miután végeztünk, gyorsan elhagytuk az épületet. Beültünk a kocsiba, és Niall sóhajtva indította be.
- Először is, éhen halok, szóval elmegyünk kajálni. Másodszor, hogy lehetnek ennyire szerencsétlen karaktereink? De komoly - megforgatta a szemét, mire egyetértően bólintottam.
- Ráadásul, egyetlen normális közös jelenetük sincs. A film végére sem derül ki semmi konkrét - Ethan eközben innivalót kért, amit mosolyogva nyújtottam át neki.
Niall kikanyarodott a városból. Csendes, vidékies hangulatú úton haladtunk tovább. A rádióból valami szerelmes sláger szólt. Bevallom, eléggé megfogott a mondanivalója, és a dallama sem volt rossz. Őszintén, eléggé kijött rajtam a fáradtság, így szemem többször is lecsukódott a nyugodt hangulatban. Olyan családias volt az egész. Noha tudom, nem szabadna ilyet mondanom, ez az igazság.
Már majdnem az igazak álmát aludtam, amikor hatalmas csattanásra lettem figyelmes. Azonnal felkaptam a fejem, és ösztönösen a keresztfiamra néztem, aki csak békésen pihegett. Niall mellőlem azonnal kipattant, és idegesen nézte az autóját. Fogalmam sem volt, mi történt, hiszen a semmi közepén voltunk, így nem karambolozhattunk.
Én is kipattantam a járműből.
- Mégis mi történt? - kérdeztem, de nem figyelt túlzottan rám.
- Valami állat elénk szaladt, és kicsit nekimentünk - a kocsija valóban nem nézett ki szépen. Egy kisebb horpadással megúszta, de szerintem szerencsére volt, hiszen én egy őzre tippeltem.
- De ugye az állatnak nincs baja? - bekukkantottam az autóba Ethanhöz, aki békésen aludt. Őt is lefárasztotta a forgatás, nem csak minket.
- Jézus, Clary, ha elrántom a kormányt meg is halhattunk volna, és te komolyan egy állat miatt aggódsz? - förmedt rám mérgesen. Szeme szikrákat szórt, de addigra már az enyém is.
- Gondolom, azért tanultál vezetni, hogy az ilyen helyzetekre tudd a megoldást - vontam meg a vállam lazán, amivel még jobban felidegesítettem.
- Olyan hihetetlenül idegesítő vagy néha - becsapta maga után a kocsiajtóját. Csak álltam ott. Most mégis mi a fene baja van? Csak egy kis horpadás az egész. Bezzeg szegény állatot lehet megsebesítette, és ő csak a hülye kocsijára tudott gondolni. Én is követtem a példáját, de nem hagytam szó nélkül a dolgot.
- Most mégis mi a fene bajod van? - kérdeztem valamivel nyugodtabb hangon. - A kocsid?
- Dehogy, minek nézel te engem? Az a bajom, hogy egy kibaszott barom vagyok. Itt ülsz te és a gyerek, és ennyire figyelmetlen vagyok. Akár meg is ölhettelek volna titeket - a kormányba temette az arcát. Szóval nem is a kocsi érdekelte, hanem Ethan és én. Önkéntelenül is elmosolyodtam. Fogalmam sem volt, mit kellene tennem, ezért óvatosan rátettem a kezem a karjára, és lehámoztam a kormányról.
- De nem történt semmi, és ez a lényeg - hálásan elmosolyodott.
Ezután úgy tettünk, mintha semmi sem történt volna. Elmentünk egy vidéki étterembe kajálni, elvittük Ethant játszóházba, fagyiztunk, még egy kis játszóterezés is belefért. Mikor Niall kitett minket a házamnál, megint elaludt. Szinte kocsiból kocsiba raktam a békésen szuszogó fiút, hiszen Cherrie és Thomas is megérkezett.
- Alszik - suttogtam Cherrie értelmetlen arckifejezését látva. Mosolyogva bólintott, és segített bekötni. Nyomtam Ethan arcára egy puszit, mire álmában elmosolyodott. Kikérdeztem Cherriet a vizsgálatról, és miután megtudtam, hogy minden rendben van, elköszöntünk. Hosszú nap volt mindenki számára. Még mindig arra gondoltam, hogy mászott be Niall is a kislabdákkal teli játszóházba Ethan mellé, és akaratlanul is elvigyorodtam. Minden egyes nap egy másik arcát ismertem meg, és egyre jobban kedveltem a srácot, aki egy hónap alatt felforgatta az életem. 

Ötödik fejezet

Egy hét telt el azóta, hogy Niall-lel együtt elmentünk a családomhoz. Több dolog is történt is azóta. A forgatás szépen haladt, a rendező szerint a szőke srác hatalmas fejlődést mutatott, és extra tempóban haladunk, ha így folytatjuk, alig egy hónap és befejezzük. Fura volt belegondolni, hiszen annyira a szívemhez nőtt az egész stáb - Szösziről nem is beszélve. Lassan tényleg a legjobb barátomnak mondhattam, hiszen minden szabad percünket együtt töltöttük. Együtt jártunk interjúkra, a forgatás szünetében egyből a másikat kerestük. Félre értés ne essék, nem éreztünk többet egymás után, egyszerűen szerettünk együtt tölteni egy kis időt. Mindig sikerült megnevettetnie a vicceivel, a csipkelődéseinkről nem is beszélve. Annyira messzire mentünk néha, hogy már mások érezték kellemetlenül magukat a jelenlétünkben. Mc többször is jelezte, hogy minket egymásnak teremtettek, hiszen egyformán elviselhetetlenek vagyunk. Kicsit élveztük is húzni mindenki más agyát, hiszen nem tudták hova tenni azt amit csináltunk. A rendező csak kapkodta a fejét közöttünk, majd inkább tovább sétált. Persze jót nevettünk Niall-lel a jelenet után, és azután még jobban azért kötözködtünk, hogy másokat kellemetlen helyzetbe hozzuk. 
Josh is keresett, ugyanis teljesen elfeledkeztem róla, de ahogy láttam, neki sem körülöttem forogtak a gondolatai a nap huszonnégy órájában. Megbeszéltük, hogy szombat este elvisz vacsorázni, így izgatottan vártam a hét második felét. 
Közben persze azt is tudtam, hogy mikor lopva sms-eket vált, azt a húgommal teszi. Nem kérdeztem rá, kíváncsi vagyok, mikor mondják el - már ha egyáltalán tervezték. Niall néha zavartan odébb ment, ha érkezett egy üzenet, Chelsea-vel viszont nem találkoztam azóta, hogy ott ebédeltünk. Ha az Instagramra feltöltött képei alapján jól láttam, a hetet a saját lakásán töltötte, ami közel van a szőke srácéhoz, így biztos voltam abban, hogy találkoztak. 
Őszintén, fogalmam sem volt, hogy érzek ezzel kapcsolatban. Azt tisztán tudtam, hogy nincsenek érzéseim Niall után. Viszont nem akartam osztozni rajta a húgommal. Lehet önző voltam, de nem akartam. 
De egy szerdai napon, miután hazaértem a forgatásról, és örültem, hogy végre egyedül lehetek, kopogtak. Szitkozódva mentem ki, majd legnagyobb meglepetésemre Chelsea állt ott. Egy vékony pántos felsőt viselt, szűk farmerrel. 
- Chelsea, szia - öleltem át, de ő annyira nem volt ellazulva. Mintha kicsit ideges lett volna.
- Szia. Ráérsz egy kicsit? Nem maradok sokáig, de valamiről szeretnék beszélni - ezzel be is libbent az ajtón, és a nappali felé vette az irányt. Jobban összehúztam a köntösöm, és követtem. Lepattantunk mindketten, és mosolyogva figyelt. - Fáradt vagy?
- Kicsit - hosszú volt ez a hét, igazán vége lehetne már. A forgatás felgyorsult, kevesebb mint egy hónap és utána vége - a telefonja megcsörrent, de automatikusan kinyomta. Sosem telefonálunk egymás előtt, hiszen kevés időt töltünk együtt, és ilyenkor nincs fontosabb a másiknál.
- És utána mi lesz? - vetette oda a kérdést, mire összehúztam a szemöldököm.
- Fogalmam sincs. Mindenki megy az útjára - vontam meg a vállam. Nem gondoltam erre addig.
- És mit gondolsz Niallről?
- Rendes srác. Az elején nagyon idegesített, de mára már egész jól összebarátkoztunk. Miért? - kérdeztem csodálkozva. Fogalmam sem volt, mire akar kilyukadni, de ahogy elnéztem, neki sem.
- Őszintén, örülök, hogy kedveled. Miután nálunk voltatok, elkezdtünk beszélgetni. Valahonnan megszerezte a telefonszámomat, és elkezdtünk sms-ezni. Naponta egyre többször. Tegnap este elmentünk vacsorázni, és annyira aranyos volt. Hazakísért, de nem csókolt meg, meg semmi, csak megpuszilta az arcom és elment. De fogalmam sem volt, hogy utálod vagy nem. Mert ha utálnád, nem kezdenék vele. De így, kicsit megnyugodtam. Szerinted lehet belőle valami? - nézett rám csillogó szemekkel. Próbáltam őszinte mosolyt erőltetni az arcomra, több-kevesebb sikerrel. Bármennyire is utáltam magam, nem örültem ennek. Nem mintha féltékeny lettem volna. Vagyis, lehet. Fogalmam sem volt, mit csinálok, hogyan érzek. Azt tudtam, hogy utálom Niall-t, amiért ilyen helyzetbe sodort, de nem vallhattam be a húgomnak az érzéseimet. Nem akartam elrontani az örömét, és a kapcsolatuk útjába állni. Egy hónapig még kibírom a szöszi sráccal, aztán akár soha nem kell látnom többet.
- Ha mindketten így akarjátok, akkor persze. Egyébként nem gondoltam volna róla, hogy ilyen lassan halad, nem úgy néz ki - nevettem fel, azonban hangomban nem csengett őszinteség. Színészi adottságaimnak köszönhetően Chelsea ezt nem vette észre, velem nevetett tovább.
- Őszintén én sem. De nagyon aranyos volt, máris megbeszéltünk egy második randit. El sem hiszed mennyire boldoggá tettél most. Tudod, egyelőre nem érzek semmit, de szerintem ez jó kezdet lehet - nem érez semmit. Tipikus Chelsea. Egy éjszakánál tovább évek óta nem jutott egy férfivel sem. Talán Niall lehet a kivétel.
- Remélem nem zavar, hogy Niall-lel barátok vagyunk. Semmi több.
- Persze hogy nem. Örülök, hogy vannak végre barátaid - kacsintott rám, majd az órára nézett. - Ne haragudj, Clare, de rohannom kell - felállt, adott egy puszit, és ki is sétált az ajtón.
Nem akartam egyedül maradnia gondolataimmal, de nem tehettem mást. Talán a legjobb az lett volna, ha hagyom az egészet, kiszállok a filmből, elköltözök Ausztráliába, nevet változtatok, és itt hagyom az egészet. Nem éreztem semmit Niall után, bárki mással szívesen osztoztam volna, kivéve a húgommal. Egyszerűen az egész családos dolog sok volt nekem.
Sóhajtva hanyatlottam le a párnámra, és csuktam be a szemem. Fogalmam sem volt, miért vagyok ilyen fáradt, de gondolkodás közben elnyomott az álom. Nem tudom, mennyit aludhattam, de a telefonom csörgésére keltem fel. Még mindig csukott szemmel vettem fel, és álmosan szóltam bele.
- Igen? - hatalmas ásítás hagyta el a számat.
- Felkeltettelek? - hallottam meg a szöszi srác hangját. Na, már csak ő hiányzott a napomhoz.
- Igen - válaszoltam szűkszavúan, de annyira nem zavart.
- Bocsi. Átmehetek? - kérdezte megszeppenve, mire lassan felkeltem.
- Miért? Baj van?
- Nincs, csak beszélnünk kell - mondta szűkszavúan.
- Ha Chelsea-ről és rólad akarsz beszélni, ne fáradj, már megtette - talán kicsit mogorva voltam, de megérdemelte. Felkeltett a békés alvásomból.
- Oké, be kell vallanom, szétunom az agyam. Csináljunk valamit - javasolta, mire megforgattam a szemem.
- Rendben, gyere át - láttam lelki szemeimmel elégedett mosolyát, majd egyből meg is szólalt a csengő. Felugrottam, és kisétáltam az ajtóhoz. Ismét sikerült meglepnie, hiszen ott állt. Ami azt jelenti, hogy végig itt volt. - Komolyan? - Elvigyorodott, és engedély nélkül betört mellettem a lakásba.
- Szóval ilyen Clarissa Mercer palotája - próbált hülyéskedni, de nem hatott meg.
- És ha azt mondom, hogy nem jöhetsz át? Akkor fogod magad és lesátorozol az ajtóm előtt? - emeltem az égre a tekintetem, és követtem a nappaliba.
- Hm, egész jól hangzik. Pont van annyi hely - gondolkozott el erősen. Beleütöttem a vállába, mire fájdalmasan odakapott. - Mostanában túl harcias vagy. Vágyaidat máshol is kiélhetnéd - vigyorodott el perverzen.
- Azt hittem, már Chelsea-nek mondogatsz ilyeneket - elpirult.
- Ő más - legyintett.
- Na állj. Tehát te nem adod saját magad neki? - húztam fel a szemöldököm.
- Azt sem tudod milyen az igazi Niall Horan - forgatta meg a szemét.
- Úgy tűnik Chelsea se - vágtam vissza, mire fújtatott.
- Egyelőre nem tudom, mennyire komoly. Nem tudom mennyire beszélhetek erről veled, de semmit nem érzek iránta. Aranyos lány, de semmi komoly - ó, ha tudnád, hogy a testvérem is pontosan ugyanezt mondta. Szépen vagyunk.
Ha ezek így folytatják, hamar lehúzhatják a redőnyt. Nem tudtam az okát, de remélte, javul a helyzet. Így legalább még a lehetősége is elszáll annak, hogy érzéseim legyen a szőke srác iránt.
- Nem tudom mit mondhatnék - vontam meg a vállam.
- Nem is kell. Térjünk ki arra amiért jöttél - váltott témát gyorsan.
- Azért, mert unatkozol - motyogtam unottan, mire megcsóválta a fejét.
- Clarissa Mercer, ennyire nem ismersz te engem? Mindig okkal jövök. Kapd össze magad, ugyanis partizni megyünk - villantotta meg a mosolyát, mire értetlenül néztem rá.
- Csütörtökön? - ráncoltam össze a szemöldököm.
- Nem - forgatta meg a szemét. - Holnap. Ha eljössz velem az éjszakába, cserébe vállalom veled a holnapi bébiszitterkedést - a homlokomra csaptam.
- Basszus, totálisan kiment a fejemből - túl sok minden történt a héten, el is felejtettem, hogy Cherri időpontját előrehozták péntekre. Gyorsan előhúztam a telefonom, és észre sem véve Niall cinikus arckifejezését csörgettem meg a nővérem.
Nem akartam mondani Szöszinek, de Ethan után nem lesz kedve bulizni menni. Imádom, de hihetetlenül lefárasztja az embert, hiszen folyamatos odafigyelést igényel.
- Cherri, szia! Csak a holnap miatt hívlak. Hányra hozzátok Ethant? - szóltam bele bizonytalanul a telefonba.
- Szia! Igazából elég korán, már nyolc előtt, és olyan három óra körül mennénk érte, ha nem nagy gond - elhúztam a számat, hiszen a reggeli forgatás beleesett ebbe az időpontba, de nem szóltam róla.
- Persze tökéletes így. Amint odaértetek és megvolt a vizsgálat, hívj fel, érdekel minden, amit az orvos mond - mosolyodtam el, bár ő ezt nem látta.
- Rendben - nevetett fel, majd hamarosan le is tettük. Amint ez megtörtént, idegesen fordultam Niall felé.
- Hatalmas baj van. El kell vinnem Ethant a forgatásra, túl korán hozzák - elhúzta a száját, és megvonta a vállát. A mozdulatommal a köntösöm kicsit lecsúszott, nyíltan hagyva a vállam. Niall tekintete oda kalandozott, eltöltött ott egy kis időt, de megrázta a fejét és újra rámnézett. Kicsit kellemetlenül éreztem magam, de félretettem.
- Majd figyelünk rá. Holnap amúgy sem lesz nagy nyüzsgés, mert a rendező elutazik a hétvégére - szőke tincseit igazgatta, de én még mindig agyaltam.
- Remélem nem lesznek rám idegesek - ujjaimmal a combomon doboltam, de Szöszke próbált felvidítani.
- Majd azt mondjuk, hogy a miénk - kacsintott rám, de csak megforgattam a szemem.
- Persze, teljesen hihető lenne.
- Most miért? Szőke haj, kék szem, egyértelműen rám hasonlít - lökte át a válla felett a nemlétező haját csajosan.
- Biztos, hogy nem. Az én vérem - böktem meg a mellkasát. Elkapta a kezem, és leejtette maga mellé. Sokkal bensőségesebb lett a mozdulat, mint szerette volna, így felsóhajtott.
- Oké, ezt hagyjuk abba. Ez így ciki lesz, ha folyamatosan arra kell figyelnem, megfelelően viselkedek-e veled. Legyünk lazák, mint eddig, mintha nem randiznék a húgoddal - ajánlotta fel, mire megkönnyebbülten felsóhajtottam. Így lesz a legjobb.
- Benne vagyok. Nem akarok kellemetlen szitut köztünk, sem Chelsea-vel, szóval viselkedjünk természetesen. Nem vagy éhes, ne rendeljünk valamit? - máris előhúztam a telefonom, de felcsillant a szeme.
- Jobb ötletem van - állt fel hirtelen, és a konyhába sietett. Összeráncolt szemöldökkel mentem utána, és amikor beértem, már a hűtőt nyitogatta.
- Mit csinálsz? - kérdeztem, miközben lazán felpattantam a konyha pultra. Elborzadva tessékelt le onnan.
- Na de Clary, nem ülünk oda, ahol nemsokára valami étel készül - ingatta a fejét, és úgy éreztem magam, mint egy óvodás, akit leszidtak.
- És mégis milyen étel? - emeltem az égre a tekintetem.
Sürgött-forgott a mini konyhámban, mindenféle hozzávalót kikészített a pultra, valahol még kötényt is talált. Eléggé otthonosan mozgott, már csak a kis fehér kukta sapka hiányzott a fejéről.
- Majd meglátod, Clary - kacsintott. - Most pedig, segíts ezzel - felálltam, és azonnal rámparancsolt, hogy kössem fel a hajam.
Egy óráig hülyéskedtünk a konyhámban, teljes mértékben eltérve a recepttől. Niall megmutatta az 'igazi' oldalát, ami bevallom őszintén, rettenetesen tetszett. Persze a beszólásai nem maradtak el, de megtudtam róla, hogy hihetetlenül jól süt. Végül pizza rendelés helyett mi sütöttünk, és bevallom, sokkal jobban ízlett. Miközben sült a tésztánk, természetesen sikerült rám borítania a lisztet, amit persze visszaadtam, így hatalmas kajacsatába kezdtünk. Szöszi kitett magáért, elérte, hogy két nagy szeletet is betoljak.
Este kilenc fele hazament, és megígérte, hogy másnap reggel itt lesz, és együtt elvisszük Ethant. Vegyes érzelmekkel feküdtem be az ágyba, és még egyszer csekkoltam a twitterem. Niall már posztolt, gondoltam ő is ágyban van, így mosolyogva olvastam.
"Micsoda nap @ClarissaMercer. És még mit tartogat a holnap? ;)"

Negyedik fejezet

- Akkora egy idióta vagy - sipítottam, miután idegesen a kezébe nyomtam a telefonom. - Mi az, hogy terhes vagyok, ráadásul tőled, kinek mondtál ilyet? - szemem folyamatosan forgott, szerintem a fülemen és az orromon füst jött ki. Hihetetlen, hogy ki tudják forgatni az ember szavát. Az előző napi rosszullétemből az újságok egyből arra következtettek, hogy terhes vagyok, ráadásul a Nialltől. Ekkora baromságot. Még a csókolózós jelenetünket is kivetettem. - Nem azért vállaltam el ezt a filmet, hogy az egész életem rólad szóljon, jézusom! - feltette a mutatóujját, jelezve hogy várjak, amíg elolvassa. Összeráncolt szemöldökkel futotta át a sorokat, majd érthetetlen arckifejezéssel pillantott rám. 
- Nem értem, mi ebben a kiakasztó - vonta meg a vállát, mire legszívesebben hozzávágtam volna a kávémat. 
- Mégis mit nem értesz? Mi nem vagyunk együtt. Még csak nem is kedveljük egymást. Nem jöhetsz ma találkozni a családommal, megtiltom. Még a végén azt fogják írni, hogy már a kezem is megkérted. te jó ég, az egész életem romokban hever - pattantam le mellé a heverőre amin üldögélt, és a tenyerembe temettem az arcom. 
Annyira nem akartam, és nem vágytam arra, hogy minden róla szóljon. Muszáj volt elszakadnom ebből a környezetből, egyszerűen fuldokoltam. A saját szemetemben. 
- Nyugodj már le. "A feltörekvő csillag és a híres színésznő közös filmjük során eléggé összemelegedtek. A minap Clarissa rosszul lett rajongói körében, talán az ír származású Niall-lel való közös gyermekük miatt? Természetesen nem, a sztárok alig egy hónapja dolgoznak együtt. Clarissa előző kapcsolat nem alakult túl jól, vajon ennek több jövője lehet? Csak találgatunk, amíg meg nem cáfolnak vagy erősítenek bármit.". A természetesen nem milyen válasz neked? Kezdem úgy érezni te az év minden napján menstruálsz - forgatta meg a szemét, majd visszaadta a telefonom. 
- Nem akarom, hogy összehozzanak veled. Szerezz magadnak egy barátnőt! Például ott, a fodrász lány elég csinos, pont jó hozzád - kezdtem gyorsan kombinálni, ő azonban nem vett komolyan. kiröhögött. Ismét kedvem lett volna a reggeli rohanásban vett forró kávémat ráborítani. 
- Istenem, Clary, röhejesen viselkedsz. Tisztázást akarsz? Legyen - sóhajtva előhúzta a telefonját. A következő pillanatban pötyögni kezdett, aztán a kezembe nyomta a készüléket.
"Srácok, nagyon aranyosak vagytok, de @ClarissaMercer és én csak barátok vagyunk.
- Köszönöm szépen - bólintottam még mindig megszeppenve.
- Bármikor - kacsintott rám, és újra belemerült a mobilja rejtelmeibe.
Igazából fogalmam sem volt, mit kezdjek a helyzettel. Utáltam a sajtót, utáltam mindent, ami a sráchoz kötött. Azt pedig végképp nem szerettem volna, ha továbbra is minden szabad percünket együtt töltjük, hiszen így a bulvárlapoknak okot adtunk az ehhez hasonló cikkekhez. Értem én, hogy valamiből meg kell élni, de miért kell mások életét tönkretenni közben?
Az előző kapcsolatom borzasztóan szégyellem. És okkal, hiszen tönkretettem egy családot. Hirtelen a szöszi srácra néztem, és rájöttem, nem akarom, hogy megtudja. Elsüllyednék szégyenemben. Bármennyire nem akartam az elején, sikerült barátkánt tekintenem rá, ami nagy dolog, Hiszen Clarissa Mercernek nincsenek barátai. Van Mc, a családom, de ennyi.
Viszont mióta Niall-lel egy filmben játszunk, sokkal felszabadultabb lettem. Mondhatni kiszakított az unalmas hétköznapok világából, és újra elkezdtem élni általa.
- Niall - néztem rá félve, mire odakapta a fejét.
-Hm?
- Te követted a magánéletem mielőtt egy filmben kezdtünk játszani? - tettem fel a kérdést, mire megvonta a vállát.
- Nem nagyon. Inkább az érdekelt milyen filmben játszol éppen. Nem vagyok a fanod és régebben sem voltam - hatalmas kő esett le a szívemről. Tehát nem tudja. - Merjem megkérdezni miért érdekel, vagy ez is egy Clary dolog? - Röhögött fel, mire megcsóváltam a fejem.
- Mégis milyen Clary dolgok vannak? - húztam fel a szemöldököm játékosan.
- Például ha ideges vagy, tikkel a szemed. Komolyan nagyon ijesztő - húzta össze magát, de nem hatott meg, határozottan beleboxoltam a vállába.
- Ha azt hiszed ettől meggondolom magam, és jöhetsz velünk, tévedsz. Még ha az összes jó tulajdonságomat is felsorolnád, akkor se gondolnám meg magam - forgattam meg a szemem.
- Na de Clary, ez jót tenne a kapcsolatunknak - vigyorodott el hirtelen.
- Ami nem létezik, annak nem lehet jót tenni - most én kacsintottam rá, majd felálltam a székemből. - Kérsz kávét?
- Aha, jól esne egy most - és már bele is merült a telefonja rejtelmeibe. Újra.
Sóhajtva indultam meg a folyosón.A stábbal váltottunk pár szót, egy két dologra kíváncsiak voltak, de hamar utamra engedtek. Kivéve a fodrász lányt.
- Mizu szupersztár? - Lépett oda hozzám és hálás voltam, amiért sosem filmsztárként tekintett rám,  hanem normális hétköznapi emberként.   - Még mindig nem festhetem be a hajad?
Kérdésére elnevettem magam.
- Soha - ráztam meg a fejem mire bólintott.
- Helyes. Kár lenne. Kicsit irigy vagyok, hogy természetesen ilyen szőke vagy - annyira barátságos ez a lány.
- Az egész család - kacsintottam rá. - A húgom festeti, mert neki inkább világosbarna, a nővérem pedig sötétbarna. Így én lettem a szőke bárány a családban - viccemre hangosan felnevetett, aztán az órájára pillantott.
- Basszus már ennyi az idő? Totálisan el fogok késni. Ne haragudj Clare, de szaladnom kell - aztán már ott sem volt, sebes léptekkel elindult.
Mire odaértem a kávégéphez, rendesen lefárasztottak. Fogalmam sem volt, Niall hogy szereti a sajátját, ezért igyekeztem mindenből egy keveset belerakni. Hátha így jó.
Mikor visszatértem, azonnal a kezembe nyomta az otthagyott telefonom.
- Mc hívott legalább ötször. Először fel akartam venni, de nem akartam örökké tartó haragot - megforgattam a szemem és máris tárcsáztam a számot.
- Mégis hol a fenében voltál, miért nem lehet felvenni a telefont? - Hallottam meg Mc mérges hangját.
- Öhm, kávéért mentem? - forgattam meg a szemem.
- És a telefonod hol hagytad? - fújtatott egyet idegesen.
- Niall-lel volt.
- Hol van most? Ott van? Idefigyelj fiam, ha én hívom valamelyikőtöket nem érdekel mi van, felveszitek - ordította bele a telefonba. - Na most hogy ezt tisztáztuk, azonnal vonszoljátok ki a seggeteket az épület elé, mert öt perc és ott vagyok - és lecsapta. Jellemző. A szőke srác megszeppenve állt mellettem, de csak legyintettem egyet.
- Szerintem jobb ha ma már meghúzzuk magunkat - javasolta, de csak elnevettem.
- Dehogyis - kacsintottam rá, mire meglepve követett.
- Le fog szidni minket a kocsiban? - lépett mellém, és gyors tempóban hagytuk el az épületet. Mc a kocsinak támaszkodva várt minket egy hatalmas mosollyal.
- Végre. Azt hiszem sosem jöttök már - forgatta meg a szemét és kezet fogott Niall-lel aki még mindig csak szótlanul állt. - Ezzel mi van? - Röhögött bele az arcomra a szöszke felé intve.
- Ő még nem volt ebben a helyzetben - legyintettem . Mc előre sétált a vezető üléshez, és az anyósülést választottam, Niall pedig nem tudott mit tenni, beült hátra.
- És merre megyünk? - furakodott be a két ülés közé Szöszi.
- A Mercer rezidenciába - mondta Mc komoly arckifejezéssel, mire Niall lefagyott, én pedig felröhögtem.
- Hol az öltönyöd? - szívattam egy kicsit én is.
- Most ez komoly? - pillantása Mc-ről rám siklott, majd vissza. Szinte egyszerre nevettük el magunkat, mire Niall sértődötten hátradőlt. - Nem vagytok viccesek - forgatta meg a szemét.
Az út csöndben telt, a rádió töltötte ki a csendet. Ment néhány jó szám, de a legtöbb pocsék volt. Hogy tudnak ilyeneket írni? Borzalmas.
Izgatott voltam, mint mindig, amikor újra együtt van a család. Egyszerűen alig vártam, hogy újra lássam a keresztfiamat, akit egyszerűen imádtam. Nála aranyosabb gyerekkel még sosem találkoztam. Még csak három éves, de máris a lányok szívébe lopta magát. Rengetegszer vigyázok rá, olyankor elviszem fagyizni, játszóházba és rengeteg helyre, amiket szeret.
A nővérem olyankor hálás volt, hiszen a férjével rengeteget dolgoztak, és jól esett néha kettesben lenniük. A húgom is szívesen vigyázott rá, ám ők annyira nem álltak közel egymáshoz, mint mi. Apropó a húgom. Chelsea olyan mint én, csak egy jobb kiadásban. A férfiak bomlanak utána, ő azonban mindig azt mondja, nem áll készen semmi komolyra. Egy éjszakás kalandjai szoktak lenni, de ennyi.
Mi így hárman nem vagyunk a világ legjobb testvérei, de mindannyian igyekszünk kihozni a legjobbat a kapcsolatunkból. Amíg nem költöztünk el anyuéktól, minden héten elmentünk csajos napot tartani, azonban ez a szokás megszakadt egy idő után. Mindenki éli a saját életét, néha összegyűlünk megvitatni kivel mi történt, de ennyi. Nincs több csajos nap.
- Megjöttünk fiatalok. Én ma nem tartok veletek, esküvői tortákat kell kóstolgatnom - kicsit mintha elhúzta volna a száját, de én csak elmosolyodtam. Alig egy hónapon belül lesz az esküvője, és hatalmas csúszásban vannak. Kész káosz.
- Persze menj csak. Jó szórakozást, finomat válasszatok - Niall-lel kiszálltunk a kocsiból, és néztük, ahogy Mc elhajt. Mint aki teljesen el van veszve, úgy nézett rám a Szöszi srác.
- Na már most. A húgom Chelsea, a nővérem Cherri. Cherri férje Thomas, a kisfiuk pedig Ethan, a keresztfiam. Édesanyám Andrea, és azt hiszem ezennel vágod a családfát - hadartam el neki gyorsan.
- És az édesapád? - vonta fel a szemöldökét, mire megráztam a fejem.
- Elváltak, anya élettársa Tom él anyuval, apu az ország másik végén - vontam meg a vállam.
- Oh sajnálom - vakarta meg a tarkóját.
- Nem kell, vannak emberek akik nem valók egymáshoz. Például a szüleim - bármennyire is próbáltam játszani az erőset, természetesen nem kezeltem ennyire lazán a helyzetet, de nem tudok mit csinálni. Szeretem apát és anyát, ők is jóban vannak, de egyáltalán nem működött a házasságuk.
Nem mintha nem szeretném a szüleimet, egyszerűen jobb nekik külön. Mikor együtt voltak, állandóan veszekedtek, és ez tönkretette mindkettőjüket. 
Óvatosan kinyitottam a kaput, majd mosolyogva pillantottam a teraszon álló dohányzóasztalra. 
- Mit mosolyogsz? - kérdezte Niall beérve engem. 
- Csak eszembe jutott, mikor hét éves korom körül, Cherri, Chelsea és én beöltöztünk báli ruhába, kihoztunk babákat, apuval vetettünk kekszet, csináltattunk teát, és hatalmas teapartikat csaptunk - elnevette magát, majd bekopogott. Megköszörülte a torkát, és vártunk. Futást hallottam, így már készen álltam, amikor a kis Ethan kinyitottam az ajtót és a karomba ugrott. Hatalmas puszit nyomtam puha arcára. 
- Szia édeske. Mennyit nőttél mióta legutóbb láttalak, te jó ég - babásan elnevette magát, és kezet fogott Niall-lel. Vicces volt ahogy picur keze eltűnik Niall hosszú ujjai között. 
- Gyere játszunk! - Kiáltott fel a pici, így gyorsan lerúgtam a cipőm, és besétáltunk a nappaliba. 
Cherrie és Thomas békésen beszélgettek. Külsőre annyira különböztek. Cherrie kék szeme és barna haja annyira elütött a zöld szemű, szőke Thomastól, mégis náluk összeillőbb párt még nem láttam. Nem csoda, hogy ilyen édes fiuk született. Mindketten puszival köszöntöttek, Thomas kezet fogott a megszeppent sráccal, majd valamilyen beszélgetésbe kezdtek. 
Chelsea is felállt, és hatalmas öleléssel köszöntött. Mindig is közel álltunk egymáshoz, így talán ő hiányzott a legjobban amikor sokáig nem tudtam eljönni. Ő még mindig változóan hol anyuéknál, hol a lakásában lakott. A szöszi sráccal is köszöntek egymásnak, majd anyu is betoppant. Hosszú barna haját kontyba kötötte, kötényt viselt, arca lisztes maradt, de nem érdekelt, nagy öleléssel köszöntöttem.
- Clare drágám, összelisztezlek - nevette el magát. - Bizonyára te vagy Niall. Örülök, hogy eljöttél, kedvesem. Remélem szereted az amerikai ételt. Chelsea említette, ír származású vagy, remélem attól még megtisztelsz minket az ebédnél - mosolyodott el anya tinilányosan. Hihetetlen. Niall még rá is ekkora hatással van.
- Természetesen, én köszönöm a meghívást, Mrs Mercer - ekkor jelent meg Tom is, aki egyből bekapcsolódott a beszélgetésbe.
- Akkor most elővehetem az ír vicceimet? Clare, örülök, hogy újra itt vagy - mosolygott rám. Tom tipikus apás alkat volt. Néztem ahogy anya mellé sétál, és puszit nyom a fejére. Annyira örültem nekik, anyának már kijárt a boldogság. És annak kifejezetten örültem, hogy egy Tomhoz hasonló férfival találta meg.
Anya visszasietett a konyhába, Chelsea elnézést kért, és bevágtatott a szobájába. Cherrie és Tom az egyik kanapéra, mi a szöszi sráccal a másikra telepedtünk le, Thomas pedig az egyik fotelbe.
- És mondjátok csak, mióta vagytok együtt? - nézett ránk, mire mindketten hangosan felkacagtunk.
- Drágám, mondtam már - forgatta meg a szemét Cherrie.
- Nem vagyunk együtt, csak kollégák - magyaráztam, de Thomas csak felhúzta a szemöldökét.
- Érdekes, eddig egyik kollegád sem mutattad be - rázta a fejét, mint aki nem hisz nekünk.
- Inkább barátok vagyunk. Mc és a rendező szerint jót tesz a filmnek, ha több időt töltünk együtt - kapcsolódott be Niall is.
Ezután letelepedett játszani Ethannel, aki éppen az új vonatát mutatta be neki, és azt elemezték milyen gyorsan tud menni. Cherrie kihasználta az alkalmat, és átült mellém.
- Hú, nem is mondtad ilyen helyes - bökött a szöszi srác felé, akinek a nyakában ült éppen a keresztfiam.
- Inkább idegesítőt mondanék - vigyorodtam el. - Próbál meg eltölteni vele egy napot.
- Én átlátok rajtad - húzta össze a szemét, de szerencsére Ethant el kellett kísérni a wc-re.
Niall felpattant a krémszínű kanapéra mellém, és elkezdte dörzsölni a halántékát.
- nem nekem való ez a gyerekesdi, máris lefáradtam - sóhajtott fel. - Mutasd meg a szobád. Kérleek . elhúzta az e betűt, és felcsillant a szeme. Felpattantam, és gyorsan le akartam tudni a dolgot. Természetesen megállt a cikibbnél cikibb gyerekkori képeknél. Nem zavartatta magát, hangosan röhögött, a végére már a szemét törölgette.
Benyitottam a szobámban. Az ismerős kék tapéta, a hatalmas franciaágy megannyi emléket juttatott az eszembe, nem bírtam ki vigyorgás nélkül. Niall lepattant az ágyra, és perverzen elvigyorodott.
- Nem avatjuk fel az ágyad? - megforgattam a szemem. tipikus.
- Minden álmom - közöltem unottan, majd lehuppantam mellé.
- Egyébként, nagyon aranyos a családod. Mindenki, egytől egyig. Igazán aranyos, hogy elhívtál - kacsintott rám.
- Emlékeztetnem kell téged, nem én hívtalak - vigyorodtam el alattomosan. - De mindenesetre, örülök, hogy eljöttél - vontam meg a vállam.
- Oh, szóval elismered, hogy én vagyok a legjobb barátod?
- Egy szóval sem mondtam ilyet - ráztam meg a fejem.
- Hamarosan megtörlek. Nyerni fogok - húzta össze a szemét.
- Kihívás elfogadva.
Ezután otthagytuk a szobámat. Mindannyian letelepedtünk az étkezőasztalhoz. Feltűnt, hogy Chelsea ruhát váltott, kisminkelte magát, és feltűnően sokszor pillant a szőke srácra, aki azonban csak tömte a fejét, mint aki ezer éve nem evett.
- Mrs Mercer, ez egyszerűen csodálatos. Ha szabad ilyet kérnem, a receptet esetleg megadná? imádok főzni - társalgott anyuval, aki csak nagyokat nevetve bólogatott.
- Emberek, bejelenteni valóm van - állt fel Cherrie az asztaltól. Mindenki meglepve nézett rá, hiszen sosem szokta ezt csinálni. illetve egyszer csinálta. Amikor bejelentette Ethan érkezését. A szám elé kaptam a kezem és halkan sikoltottam, mire bólintott egyet. Máris álltam fel gratulálni, és a nagy ölelésem közepette avatta be a család várakozó tagjait. - Jön a következő baba - mindenki egyszerre kezdett el gratulálni, azonban én még nem engedtem el.
- Cherrie ez fantasztikus. Bármikor, bármi miatt kellene vigyázni Ethanre, rám számíthatsz, tudod - egyre erősebben szorítottam, szegény már alig kapott levegőt, de hatalmas vigyorra húzta a száját.
- Szavadon foglak. Két hét múlva kell mennem dokihoz pénteken, vigyáznál rá? - nézett rám nagy szemekkel.
- Persze - még egyszer megöleltem, aztán hagytam a többieket is gratulálni.
Ethan is visítva nevetett, Niall éppen vele foglalkozott, és próbálta neki elmagyarázni babásan, mi is történik. Chelsea kihasználta az alkalmat, és szóba elegyedett a szöszi sráccal.
Ezután nem sokkal Mc hívott minket. A kocsiban elújságolta, milyen tortát választottak, és hogy minden nappal egyre jobban beleszeret a menyasszonyába. Mikor befejezte Niall-lel egymás szavába vágva próbáltuk elmondani, mi történt.
- Oké, fiatalok, egyszerre csak egy - mindhárman elnevettük magunkat.
- És Amanda mikor ér rá egy csajos programra? Még az esküvő előtt mondjuk. Szerintem holnap felhívom - közöltem Mc-vel, aki csak megvonta a vállát. Amanda a menyasszonya, és hihetetlenül imádom. Egyszerűen néha anyám helyett anyám, pedig csak a harmincas éveiben jár. Mióta ismerem Mc-t, sosem láttam olyan boldognak, mint mióta három éve együtt vannak.
Amint beértem a házamba, vettem egy jó meleg fürdőt, majd az ágyamba fekve elalvás előtt még gyorsan twitteltem egyet a rajongóimnak.
"Micsoda nap, nem igaz @NiallHoran?

Harmadik fejezet

- Tudod szépségem, még rengeteg közös élményünk lesz együtt - kacsintott rám a szöszi srác, majd lassan segített visszaszerezni az egyensúlyomat. 
- Alig várom - mormoltam az orrom alatt.

- Éééés ennyi, leállunk emberek - hallottuk a rendező hangját, mire azonnal kitéptem magam Niall karjai közül és felvettem a biztonságos egy lépés távolságot. Ő csak eleresztett egy mosolyt a nemlétező bajsza alatt, de nem k
ommentálta az imént lezajlott jelenetet. A forgatókönyv szerint, George (Niall szerepe) első munkanapját a moziban ahol dolgozom, kissé idegesen tölti. Aztán az én karakterem egy totális szerencsétlenség, és egy kisebb szóváltás után természetesen szó szerint a srác karjaiba omlik. Nem a legérdekesebb filmem az biztos. - Clare drágám isteni voltál, egyszerűen imádtam az unott arckifejezéseid, mint aki tényleg unta az egészet. Imádtam - ha tudta volna nem csak eljátszottam, valóban unatkoztam... - Niall neked meg felettébb jól áll ez a bunkó szerep - dicsérte meg a szöszi srácot is. - Oké, mára végeztünk itt, holnap ugyanitt ugyanekkor, szép napot mindenkinek! Clare, Niall, holnap ezt újravesszük, aztán mehetünk a következő jelenetre, tessék tudni a szöveget rendesen fiam - nézett rá nem túl kedvesen a fiúra, aki ma kissé lemaradt a szöveggel, emiatt legalább ötször kellett az első jelenetet újra felvennünk. 
- Bocs, nem tudom hol járt az eszem - morgott Niall, és muszáj voltam felnevetni. Kis amatőr. - Mit röhögsz, Miss Amerika? - pillantott rám bosszúsan. 
- Milyen morcos ma valaki - vigyorogtam rá gúnyosan és kihúztam a hajamból a hajgumit amit a jelenet miatt viselnem kellett. A karakterem egy tipikus amerikai tizenhét éves lány, eléggé szerencsétlen, nem ilyenhez vagyok szokva, de mindig jó a kihívás.
- Ha egész nap baszogatnának, szerintem te sem repesnél az örömtől - forgatta meg a szemét és bevágta maga mögött az öltözője ajtaját. Nem vettem magamra, hiszen azt csinál amit akar. Szerencsére nekem sem sokat mennem a sajátomig, pont a szöszi srácé mellett volt. Amint beértem, levágódtam a kis székemre a tükör előtt, és fáradtan hunytam le a szemem. 
A forgatásokkal járó őrülethez nem lehet hozzászokni. Az emberek azt hiszik egy filmet 2 perc leforgatni, hogy aztán ők vígan nézhessék a mozikban. De tévednek. A forgalmas utcákon nincs ennyi rohanás, mint itt. Felvesszük a jelenetet, de közben tízszer állunk le, mert egy tincs elcsúszott, vagy egy apró gyűrődés keletkezett a ruhánkon. Egy idő után idegesítővé válik, ha hatodjára fésülnek meg, és egy tíz perces jelenetet két óra alatt tudunk felvenni.
Elmélkedésemet hangos kopogás zavarta meg. Sóhajtva álltam fel, és szapora léptekkel indultam meg az ajtó felé. Amint kitártam legnagyobb meglepetésemre a rendezőt találtam magammal szemben. Szívélyes mosollyal üdvözölt, majd az engedélyem nélkül behatolt saját kis területemre. Bunkó.
- Clare, édesem. Egyszerűen remek voltál ma - leült a székemre, így nekem az egyáltalán nem kényelmes fotelt kellett választanom, amin nem akarom tudni milyen dolgok történhettek. Az állapotából ítélve elég sok. - Ha Niall betanulná a szövegét, már sokkal hamarabb végeztünk volna - húzta fel az orrát sértődötten. Fogalmam sem volt mire szeretne kilyukadni majd, így kíváncsian hallgattam. - Ismételten szeretnélek megkérni arra, hogy a vedd a szárnyaid alá. Remek színész, csak minden elvonja a figyelmét. Menjetek el szórakozni! - nem is gondoltam, hogy ennyire ciki lehet ha egy ötven éves hapsi javasolja, hogy menj el bulizni. Úgy nézek ki, mint aki sose jár? Jó ez részben igaz, de azért nem járok, mert nem akarok. A sok izzadt ember, a fülledt levegő, a veszély, hogy bármit is az italodba kerülnek. Nekem ez nem kell. Pláne ha pár rajongó ott ólálkodik, és egész este képeket akarnak csinálni veled.
- Rendben, figyelni fogok rá - erőltettem hatalmas mosolyt az arcomra, pedig legszívesebben azonnal kilöktem volna az öltözőmből. Váratlanul benyitottak, és a szöszi srác dugta be a fejét. Hatalmas kérdőjeleket olvastam le az arcáról, de nem zavartattam magam.
- Öh, nem akartam megzavarni semmit, de Mc küldött, valami fontosat kell megbeszélnünk - vakarta meg a fejét zavartan. Mindketten a rendező felé kaptuk a fejünket, akinek leesett mit szeretnénk, és mosolyogva távozott. Az ajtóban kezet fogtak, majd a helyét Niall vette át. Szórakozottan helyet foglalt a  kedvenc székemben, és idióta vigyorral meredt rám.
- Mi az? - húztam fel a szemöldököm.
- Nem is tudtam kavarsz a rendezőiddel. Érthető miért nem volt még sose pasid - megforgattam a szemem kijelentésére, és sóhajtva előhúztam a telefonom.
- Ha érdekelne valamennyire a jelenléted, most megcáfolnálak, de egyelőre csak örülök neki, hogy vége a napnak és nem kell tovább néznem az önelégült fejed - lopva rápillantottam, és mosolyogva figyeltem ahogy a kezét a szívére teszi.
- Ez azért fájt. Nem értem miért vagy velem bunkó - törölgette a nem létező könnyét.
- És miről akartál velem beszélni? - a twitteremet nyomkodtam, eléggé erősen gondolkozva azon, hogy kiteszek valamit a forgatással kapcsolatban.
- Ja, Mc küldött, hogy anyukád felhívta, eléggé kiosztotta, ezért hétvégén el kell menned hozzájuk. És, hogy továbbra is színt vigyek az életedbe, veled megyek - kacsintott rám, majd ő is elővette a telefonját.
- Mégis minek? - semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy még a hétvégét is vele töltsem. Eléggé lefárasztott a forgatások alatt, bár kicsit örültem, hogy egy hozzám hasonló emberrel dolgozhatok együtt.
- Mc szerint jót tenne a hírnevemnek, ha együtt mutatkoznánk. Meg persze hallottam már a húgodról, elkérném a számát - vigyorgott önelégülten, majd posztolt valamit twitterre.
@ClarrisaMercer alig várom már, hogy megismerkedjek a családoddal ;)
- Te idióta, most komolyan azt szeretnéd, ha a sajtó összehozna minket? A rendezővel hamarabb kezdenék, mint veled - mosolyogtam rá, mire csak megvonta a vállát.
- Nekik ezt nem kell tudniuk. Tudod elég kényelmes ez a szék, szerintem sokat fogok még ülni benne. Talán kérek egy ugyanilyet az öltözőmbe a rendező hapsidtól - felálltam, és elindultam az ajtó felé. Mikor láttam, nem követ, sietve fordultam hátra hozzá.
- Nem jössz?
- Elég jól ülök - vigyorodott el, majd természetesen feltápászkodott, telefonját a zsebébe rejtette, majd elindult felém. Az ajtóban előreengedett, majd miután bezárta az ajtót, elkezdtünk lépkedni a folyosón. - Bocs amiért a jelenet után bunkó voltam - túrt bele a hajába, és megismerkedésünk óta először véltem felfedezni komolyságot a hangjában. - Te már teljesen gyakorlott vagy, az egész meg sem kottyant neked, én viszont életemben nem voltam még ilyen ideges. - akadt ki. - De láttam te is feszült vagy, szóval miután meglátogattuk családod, nem megyünk el bulizni? Csak te meg én - olyan mosollyal nézett rám, hogy ha akartam volna sem tudtam volna nemet mondani neki, így hát beadtam a derekam.
- Rendben, menjünk.
Kiléptünk a hatalmas épületből, és azonnal földbe gyökerezett a lábam. Tömérdek ember várt ránk. Segítségkérően Mc-t kerestem, aki tudja mit kell tenni ilyenkor. Azonban ő már hazament, a szöszi sráccal ketten maradtunk egy olyan helyzetben, amit sosem tudtam kezelni.
- Mit kéne csinálnunk? - nézett rám csodálkozva, de én lefagytam.
Egy valami van, amit Clarissa Mercer nem bír. Természetesen Niall Horan után. A tömeget. Egyszerűen nem tudok gondolkozni, megmozdulni, ha több száz rajongó vesz körül telefont lóbálva a fejem előtt.
- Minden oké? - aggódott Niall, és megragadta a karom, hogy felrázzon. Sikeresen. Clarissa Mercer vagyok, egy tömeg nem foghat ki rajtam.
- Hívok egy taxit, addig pedig fotózkodnunk kell és aláírásokat osztogatni, különben azzal lesz tele az egész internet, hogy nem szeretjük a rajongóinkat - oda sem figyelve a reakciójára, máris tárcsáztam a jól ismert számot. Körülbelül tíz perc. Ennyit kell kibírnunk.
Niall szorosan mellettem maradt, amíg odaértünk a várakozó rajongókhoz. Egy mosolyt erőltettem az arcomra, és beálltam egy lányhoz egy képre.
- Úristen Clare, én vagyok a legnagyobb rajongód, köszönöm szépen a képet.
- Jézusom, ugye együtt vagytok?
- Ship Nlare - ennél a kiabálásnál a szöszi sráccal mindketten felkaptuk a fejünket. Komolyan? Ship név?
Sorra osztogattuk az aláírásokat, csendben tűrtük a ránk tett megjegyzéseket, beálltunk közös képre, még akkor sem rándult egy izmunk sem, amikor csókot akartak látni. Niall már elindult felém, de hamar kitértem. Idióta. Tizenöt perccel később megérkezett a taxin, de nem tudtuk megközelíteni. Klausztrofóbiám újra kezdett előjönni, amikor meghallottam Niall kiáltását.
- Figyelem, kérhetnék egy kis csendet? - legnagyobb meglepetésemre a körülöttem lévő tömeg követte utasítását. - Clare kicsit rosszul lett a forgatás alatt, mégis kijött ide hozzátok, képeket készített veletek. Sajnáljuk, ha valaki kimaradt, de itt a taxink, muszáj hazavinnem, ha nem szeretnétek, hogy a kedvencetek elájuljon itt köztünk. - ezzel a lendülttel karon ragadott. Legnagyobb meglepetésemre a tömeg előttünk szétnyílt, amit egy hálás pillantással nyugtáztam. Amint elértünk a ránk várakozó járműhöz, Niall kinyitotta előttem az ajtót, és hátrafordult a tömeghez. - Köszönjük szépen, szép napot nektek!
Beszállt mellém, azonban a taxi még nem indult. Niall csodálkozó tekintetét nem bírtam elviselni, így az ablaknak támasztottam a fejem, és próbáltam lenyugodni. Amint összeszedtem viszonylag magam, a hajamat megigazítottam, és álltam a srác tekintetét.
- Nem akarok róla beszélni. Lépjünk tovább - csak némán bólintott, és felcsillant a szeme. Hogy tud egy pillanat alatt ennyire megváltozik?
- Haza menjünk vagy kajálni? - a taxisofőr ujjával a kormányon dobolt, egyre hangosabban. Eddig fel sem tűnt, hogy egy helyiségben tartózkodunk. Viszonylag jóképű, barátságosnak tűnő, huszonéves barna hajú férfi. Niall barátságtalanul leste, majd újra visszafordult hozzám.
- Éhen halok - adtam be a derekam sóhajtva, mire elvigyorodott.
Az út alatt nem igazán szóltunk egymáshoz. utáltam, hogy látott leggyengébb pillanatomban, ahogy azt is, hogy nem reagált rá. Sőt, mintha egy kis sajnálat és együttérzés jelent volna meg a szemében, valahányszor csak lopva rám pillantott. Idegesített, hogy nem tudtam mi jár a fejemben, az pedig végképp, hogy nem szólt hozzám. Szinte dühöngtem magamban. Az sem segített, mikor elővettem a telefonomat olvasgatni, hiszen máris az egész twitter velünk volt tele.
Hozzászoktam már a rajongókhoz, a találgatásokhoz, de mióta Szöszkével együtt dolgoztunk, az egész sajtó rólunk beszélt. Egyszerűen nem tudtam eldönteni, hogy ez most jó, vagy rossz dolog. Azt tudtam, hogy totálisan felforgatta az életem, pedig még csak nem is kedveltem.
- Clary, itt vagy? - Lökte meg a vállam, mire feleszméltem bambulásomból. - A rólam való álmodozásod közepette észre sem vetted, hogy megjöttünk - fújtattam egyet. Szokásos Niall. Kifizette a taxist, majd kinyitotta előttem az ajtót. Az autóból kiszállva arcom megcsapta a hideg szél, és jobban összehúztam magamon a vékony kabátot.
Egy kisebb gyorsétterembe hozott, ahol még sosem jártam. Az utcán csak néhány ember szállingózott, szerencsénkre egyik sem ismert minket, így nyugodtan lépkedtünk egymás mellett.
Kikérte a kajánkat, én néztem egy kis eldugott boxot, és előhúztam a telefonom. Nem sokkal később már jött is, így boldogan haraptam bele a hamburgerembe.
- Sokszor jársz erre? - Kérdeztem, hogy megtörjem a csendet.
- Igen, apával mindig idejövünk, ha valamerre dolgunk van. Ez a mi kis családi helyünk - vigyorgott rám, nekem pedig összeszorult a gyomrom.
- Jó lehet, ha van közös programotok - mosolyodtam el szomorún.
- Ne viccelj, nektek nincs? Milyen barlangban nőttél fel? - mindketten elnevettük magunkat. - Oké, már nevetsz a vicceimen, kérem vissza a fél órával ezelőtti Claryt! - nézett komolyan. Beletúrtam a hajamba, és bólintott.
- Nem akartam sokan tudják, de Mc nélkül képtelem vagyok kezelni az ilyen helyzeteket. De neked elég jól sikerült - utaltam a mentésére.
- Neked bármikor, szépség - kacsintott rám.
- Idióta - dobtam hozzá egy sültkrumplit, mire elkerekedett a szeme.
- Felhívás keringőre? - húzta fel a szemöldökét, és ő is megragadott egy szem krumplit.
- Mivel nem nézel ki úgy, mint aki tud táncolni, soha - forgattam meg a szemem. - Egyébként, kösz hogy elhoztál ide. Már nem vagyok éhes.
- Bármikor.
Hamar jó hangulat uralkodott el rajtunk, pont valami viccén nevettem, amikor lőtt rólam egy képet. Természetesen rászóltam, de nem érdekelte, feltette Twitterre, ezzel a szöveggel: Ne aggódjatok srácok, Clary már jobban van, mindig fel tudom vidítani, igaz @ClarissaMercer?
Miután befejeztük az étkezést, kettéváltunk. illetve váltunk volna, de Niall nem mert még egyedül hagyni. Kicsit jól esett a törődése, másrészt borzasztóan zavart. Nekem nincs szükségem egy férfi törődésére, boldogulok anélkül is.
- Hát, ez nem volt egy tartalmas nap - nevettem fel, miután legalább egy percig néma csöndben álltunk egymással szemben.
- Ha akarod, már el is felejtettem azt, amit történt, és visszatérhetünk ahhoz, amikor beszólogatsz egész nap - vigyorodott el szélesen.
- Szerintem ez lenne a legokosabb. Hát, viszlát Niall.
- Holnap találkozunk, Clary.
Borzongás futott végig a hátamon, és lassan elindultam a lakásom felé.








Második fejezet

Az emberek néha nem normálisak. Ezt én, Clarissa Mercer, az első megbeszélés felé igyekezve jelentettem ki. Mc-vel úgy gondoltuk, jó lenne reggelizni valamit, így megálltunk egy gyorsétteremnél, ahol amint beléptünk, megrohamoztak a magukat rajongóknak nevező srácok. Oké, nem mondom, hogy nem imádom a rajongóimat, hiszen a közösségi oldalakon is annyira aranyosakat írnak rólam, és nekem, de vannak, akik túllőnek azon a bizonyos célon. És annak sosincs jó vége..
Így történt az, hogy miután az egyik tizennyolc év körüli letaperolt, egyszerűen elballagtam reggeli nélkül. De most komolyan, hogy volt mersze? Meg egyáltalán. Mikor sétálsz valakihez úgy oda, hogy megfogod a fenekét, és még jól az arcába röhögsz mikor pislogás nélkül mered rád? Néha egyszerűen normális életre vágyom, mikor nem kell azonnal felmennem egy ilyen után Twittere, és nem kell azzal szembesülnöm, hogy egyből trend lett az ezelőtti kis akciómból. Pedig esküszöm, én nem akartam leordítani a srácot, de amúgy is frusztrált voltam azon a reggelen, hiszen a Josh-sal való randim se jött össze, mert a srác lebetegedett, ráadásul hajnalban keltem fel, és az sem javított a hatalmas életkedvemen, hogy a rendező valami fontosat akar közölni. Velem... Ráadásul, már láttam magam előtt Niall elégedett képét, amikor bejelentik, hogy lecserélnek másra. Az idő is elvette a maradék kedvemet, a hajam borzasztóan állt, így egy sapkával kellett eltakarnom, és a trendes esetem bélyegezte meg a napom. Mc szinte felforrt, leordította a fejem, hogy ezt már megint jól megcsináltam, nem tehetem ezt egy rajongóval, aki csak aláírást kért. Miután volt egy kisebb vitánk a taxiban, úgy döntöttem, a neten verem el az időt. És azt hiszem, kisebb szívinfarktust kaptam, mikor megláttam, hogy Niall Horan bekövetett Twitteren. Először nem akartam visszakövetni, de végül megvontam a vállam, és egye fene alapon rányomta a követés gombra. Azonnal három twitt is érkezett erről, hogy mégis ki az, akit visszakövettem, de csak mosolyogva megráztam a fejem, és begépeltem az egyik leányzónak a választ: "@barbymalik0112 az új munkatársam :')". 
Szinte azonnal új trend lett, az emberek már nem a fiúval foglalkoztak, egyből jöttek a kérdések, mindenki tudni akarta, milyen filmet fogadtam el, azonban úgy döntöttem, hagyom egy kicsit őket ilyen kétes állapotban. Gonosz vagyok? Talán egy kicsit... 
Már vigyorgó állapotban másztam ki a kocsiból, és szinte fel sem nézve a telefonból robogtam be az épületbe. Képzeljünk magunk elé egy teljesen átlagos stúdiót, ami hatalmas,és képzeljük el ezt. Az átlagosnál kétszer nagyobb volt, az egyes jelenetekhez a szektorok háromszor akkorák, az épületbe belépve egy recepciós fogadott minket kávéval, és mosolyogva egy baromira nagy díszlethez vezetett minket. Komolyan, bármennyire is stúdióan forgattunk, a díszlet pontosan úgy nézett ki, mintha egy valódi moziba vittek volna minket. Igen, a film varázsa, hogy néhány helyszínre elmentünk, és valóban ott forgattuk le a dolgokat, néhány pedig a stúdióban volt. Nyitott szájjal pillantottam a popcorn gépre, a kólákra, de mielőtt kigyönyörködhettem magam, egy lány kapott el, és egy sminkes székbe húzott. Azonnal lekapta a sapkám, és szörnyülködve nézett végig a hajamon. Hát, igen... Kicsit nyűgös voltam reggel, alig fésültem ki a kócokat a hajamból, és hát, kicsit meglátszik. 
- Clare, drágám - jelent meg a rendező, és két cuppanós puszit nyomott az arcomra. Kicsit elhúztam a számat, de azonnal kapcsoltam, és egy tökéletes műmosollyal üdvözöltem. 
- Jó reggelt! - üdvözöltem egy aprót intve, miközben a lány a hajamat cibálta. Pontosabban fésülte, de nekem cibálásnak tűnt...
- Akkor beszéljünk a nagyon fontos dologról - jelentette ki vigyorogva a hátam mögött álló fodrász, mire akaratlanul is nyeltem egyet. Ha a fodrász kezdett bele, ilyen arccal, ráadásul vigyorogva, akkor biztosra vettem, hogy a hajammal akarnak csinálni valamit. És nem tévedtem...
- Azok a fürtök - kezdett el turkálni a hajamban a rendező, mire fintorogva tűrtem. A zsíros kezével végigszántott rajta, és tudtam hogy ki fogom ezután mosni. Blah... - Kár, hogy alakítunk rajtuk egy kicsit - kész vége. Az alapból fehér bőröm még világosabb árnyalatot vett fel, a szám kiszáradt, és fuldokló köhögésben törtem ki. Mégis mi a fenéért kellett Mc-nek rám sóznia ezt a filmet?
- Mi? Mégis mit? És miért? - akadtam ki most már hangosan. A szőke lány csak megforgatta a szemét, és egy hatalmas sóhajjal a rendező felé fordult. Rob, ha jól emlékszem...
- Miért mindig hisztis sztárocskákkal dolgozunk együtt? - kérdezte a lány, miközben tovább cibált. Ő sem tartozott eleinte a kedvenc emberim közé.
- Hé, én is itt vagyok - kértem ki magamnak szikrákat szóró szemmel. A szőke csak megforgatta a szemét, és elkezdte mutogatni, mit fognak csinálni a hajammal.
- Oké, mivel most a hátad közepéig ér, ezért tíz centit lenyírunk belőle - kezdte el előhúzni a szőke fürtöket, de csak egy fájdalmas pillantásra méltattam. És komolyan le akarták vágni a hajam, nem vicceltek. Pedig évente kétszer megyek fodrászhoz, és akkor is csak pár centit vághat belőle. Most meg? Le akarták vágni az egészet...
- Tíz centit? - kérdeztem falfehéren, és szenvedő arccal. A lány csak elnevette magát, elővette a kedvesebb oldalát, és mosolyogva mellém húzott egy széket.
- Jó, kezdjük előröl - igazította meg egy kicsit a fekete felsőjét. - Christina vagyok, egy hónapja vettek fel, és te vagy az első komolyabb munkám, eddig mindig kicsit kellett igazítani, meg csak fésülgetni. Rajtad múlik, hogy maradok-e, vagy kirúgnak, szóval kérlek, bármennyire is ellenszenves vagyok, tedd meg azt a szívességet nekem, hogy rám bízod magad - fújta ki szaggatottan a levegőt, miközben a kezeit tördelte. Arcán látszott, hogy kicsit ideges a válasz miatt, de aztán tekintetét mélyen az enyémbe fúrta. Sóhajtva végigszántottam a tincseimen, és megadóan bólintottam. A lány szinte visítva ugrott fel, és azonnal folytatja a hajam birizgálását.
- Sokkal tartozik nekem ez a film - csikorgattam meg a fogaimat, de Christina csak felnevetett.
- És én is. Na, szóval. Levágunk tíz centit, és búcsút mondhatsz a szőkének - nyögi ki, de nekem felszalad a szemöldököm, és egy határozott mozdulattal ugrottam volna fel, de megláttam valakit önelégült mosollyal közeledni felém, egy tál kajával a kezében. Szőke haja kissé kócosan meredezett fel, szemei álmosan csillogtak és valami borzasztó kockás inget vett fel, egyszerű farmerrel. Idióta vigyora most is ott bujkált, és mikor egyszerűen lepattant mellém a székre, sértődötten visszaültem én is.
- Milyen színt kapok? - sóhajtottam fel, mire a szöszi srác elröhögte magát, de csak egy szúrós pillantást kapott.
- Vörös - bökte ki, mire szorosan lehunytam a szemem. Hallottam magam mellett egy horkantást, mire villámgyorsan odafordultam.
- Miért pont vörös? - húzta fel a szemöldökét Niall, de csak megráztam a fejem, és odaadóan legyintettem. - Bár ennél a festett szőkénél tuti jobb lesz - vonta meg a vállát, mire legszívesebben felgépeltem volna. Összeszorított fogakkal néztem vele farkasszemet, hallottam a hátunk mögül Christina röhögését, de csak sértődötten átdobtam a hajam a vállam felett.
-Természetes szőke vagyok - vágtam oda sértődötten, és teljesen megörültem, amikor megláttam Mc-t felbukkanni három kávéval a kezében. Életmentő...
- Én meg amerikai ennyi erővel - sütötte le a szemét lesajnálóan, és ha Mc nem ér oda, esküszöm, beverek neki egyet.A menedzserem egy kávét az én kezembe, egyet Nialléba nyomott, majd pislogás nélkül meredt a kezemben tartott képre. Hát, igen, eléggé fura volt látni a vörös hajú lányt, és elképzelni azt, hogy az én hajam lesz olyan. Azt hiszem, Mc még nálam is jobban kiakadt, mert csak kikapta a kezemből a képet, és fél kézzel fogta meg az egyik mellette elhaladó srác gallérját. A barna hajú fiú eléggé rémült arckifejezést öltött magára, de Mc a kezébe nyomta a képet, és már adta is ki az utasításokat.
- Azonnal hívd ide nekem a producert - mondta könyörtelen hangon, mire a fiú csak bólintott egyet, és már el is rohant. - Anyád nyíltan megmondta, hogy a hajadhoz nem érhetnek, mert abban a pillanatban véget vet a filmes karrierednek, amit nem hagyok. Sajnáljuk, de ebbe nem megyünk bele - a mondandója első felét hozzám intézte, a másodikat Christinához, aki csak megvonta a vállát, és ollóval a kezében hagyott ott minket.
- Köszönöm, életmentő vagy - sóhajtottam egy hatalmasat, miközben belekortyoltam a forró kávéba.
- És mi a mai program az első megbeszélés után? - kérdezte Niall, nekem pedig felszaladt a szemöldököm. Pont nem az ő társaságára vágytam abban a pillanatban, hiszen ki nem állhattam a srácot a bunkó stílusával, az arroganciájával, és a hozzám intézett szavaival. Mc láthatólag eléggé semleges véleményt alkotott róla, én azonban már az első percben eldöntöttem, hogy nem fogok vele jó kapcsolatot ápolni. Az emberek szerint néha felszínes voltam, és nem kellene egy találkozás után elkönyvelnem az embereket, de ez hozzátartozott a jellememhez. Annyi mindent éltem meg a filmiparban töltött hét évem alatt, hogy képtelen voltam egyből bízni az emberekben, hiszen az összesben ott lapult hátsó szándékként a hírnévre való vágy, amit csak egy híresség mellett lehet megszerezni. Így történt, hogy huszonkét évesen sosem voltam még szerelmes, nem volt barátom, csak a munkámnak éltem.
-  Utána elmegyünk kajálni, aztán van egy interjúnk, amire téged is meghívtak, gondolom az ügynököd már szólt - bújt bele a telefonjába Mc, ahova mindig gondosan feljegyzett minden kis programot, ahová hivatalosak voltunk.
- Még nincs  ügynököm - csikorgatta meg a fogát Niall, mire csak egy gúnyos mosoly jelent meg az arcomon.
- De rengeteg ajánlatot kapsz - húzta fel csodálkozva a szemöldökét Mc, majd a zsebébe csúsztatta a telefonját.
- Ez igaz, de egyik sem érdekel - vonta meg a vállát, mire Mc láthatólag gondolkozóba esett. Elővettem a telefonom, hirtelen felindulásból lőttem egy képet a forgatási helyszínről, majd ezzel az indulattal fel is töltöttem Twitterre. "FVÉ , első nap. Remélem, mindenki izgatott a film miatt <3"
Ebben a pillanatban el is tettem a telefont, és belefolytam a beszélgetésbe, mert kezdett izgalmas lenni. A mobil folyamatosan rezgett, követések, kedvencnek jelölések, értetlen twittek, minden, ami ilyenkor jönni szokott.
- Oké, a film alatt, mivel nagyjából ugyanolyan programjaitok vannak, vállalom az ügynök szerepét nálad is, ha gondolod - sóhajtott Mc, Niall pedig megkönnyebbülten elvigyorodott, nekem pedig leesett az állam.
Mióta a szakmában vagyok, rengeteg próbáltál elérni, hogyMc foglalkozzon velük is, de mindig nemet mondott, mert szerinte elég voltam neki én, nem kell több teher a vállára. És most, a srác meg se kérdezte, egyből rábólintott, sőt, ő ajánlotta fel.
Idegesen ugrottam fel, és fenyegetve felemeltem a mutatóujjam, majd Mc elé vágtattam.
- De te mindig is csak az én menedzserem voltál - biggyesztettem le az ajkam, és idegesen vibrált a szemem ide-oda. Fenyegetve éreztem magam, hiszen Mc mindig is csak az enyém volt, és most, a pozícióm a szívében a felére csökkent a fiú bevételével.
- Tudom, Clare, de csak pár hónapról van szó. Szokd meg, szinte egész nap vele fogsz mászkálni, mert a film miatt nem csak rád kíváncsiak. Csak ma ezer követőt szereztél neki a közösségi oldalakon, azzal, hogy visszakövetted. Nyilván mindenki kíváncsi rá, az utolsó pillanatban hívták meg veled együtt a mai interjúra, vagyis eléggé sokáig el kell majd viselned. Már fanoldalaitok is vannak - röhögött bele a képembe, és én fogcsikorgatva visszaültem a székre. Niall a telefonját nyomkodta, és mire észbe kaptam, már lőtt is rólam egy képet.
- Kösz, ez megy fel a twitteremre - vigyorgott rám elégedetten, de én csak sóhajtva a tenyerembe temettem az arcom. Elegem volt az egész felhajtásból, már most, az elején.
- Utállak - motyogtam az orrom alatt, de a fiú meghallotta, és hangos kacagásban tört ki. Csak megráztam a fejem, előhúztam a telefonom, és csekkoltam a rólam készült képet. Hát, nem életem fényképe volt, az biztos...
- Szerintem meg kedveled az ellenállhatatlan stílusomat, az öltözködésem, a hajam, a beszólásaimat, máskülönben nem követtél volna vissza twitteren - vigyorgott még mindig bele a képembe, mire hitetlenül elnevettem magam. Azért, a stílusa nem volt számomra közömbös, eléggé vicces beszólásai voltak, de nem Clarissa Mercerről beszéltünk volna, ha csak úgy elfogadom, és bevallom ezt magamnak. Számítottam rá, hogy barátok leszünk, de akkor még nem tudtam, hogy ilyen ellenszenvet akartam érezni iránta. A stílusunk eléggé megegyezett, ő is hasonlóképpen próbált undok lenni, mint én, és ő hasonlóképpen kezdte el érezni a sztárélet hátrányait. Pedig akkor, a filmünk első napján addig még semmi nem történt. Később már igen.
- Azért követtelek vissza, mert munkatársak lettünk - mondtam könyörtelenül a szemébe nézve, de ő még mindig vigyorogva csak megforgatta a szemét.
- És azt várod, hogy higgyem is el? - kérdezte még mindig egoista mosollyal. Egyszerűen az agyamra ment a nagyképűségével, eléggé kezdett felmenni bennem a pumpa, de persze, a világért se mutattam volna ki ezt, mert az egyet jelent azzal, hogy ezt a szóváltást ő nyerte.
- Azt hiszel, amit akarsz - vontam meg a vállam, és farkasszemet néztem vele. Egy ideig csak néztük egymást, majd hitetlenül elnevette magát, és előhúzta a telefonját.
- Akkor azt hiszem, Clary, hogy ezentúl mindennap el kell viselned - mosolygott az orra alatt, de csak felhúztam a szemöldököm, és idegesen meredtem rá.
- Ne hívj így - kértem ki magamnak azonnal, kissé felháborodva, de nem vett komolyan, már kaptam is az értesítést Twitterről, és elolvasva a posztot, még dühösebben meredtem a fiúra.
"Srácok, azt hiszem Clary ma egy kicsit kiakadt rám ;) Pedig még előttünk az egész nap @ClarissaMercer"
- Nem posztolhatsz ilyenek te barom - fakadtam ki idegesen, mert hirtelen eszembe jutott mi lett a legutóbbi ilyenből. Hetekig abban a hitben élt a világ, hogy a 40 éves rendezőmmel vagyok együtt. Sajnos ő kihasználta a helyzetet, és kicsit úszkált a hírnévben, én azonban számos filmajánlatot buktam egy aprócska twitter bejegyzésen.
- Ez csak reklám, nyugi - forgatta meg a szemét közömbösen, de nem hagytam annyiban a dolgot.
- Talán most még egy szemforgatást ér az egész, de amikor majd interjúkban kell magyarázkodnod arról, miért kellett elhitetni a rajongókkal együtt vagyunk, gondolj rám, ugyanis én nem veszek részt ebben - zártam rövidre a beszélgetést és elindultam az ellenkező irányba. Ilyen bunkó srácot még nem láttam.
A hatalmas tárgyalóteremben Niall mellém kuporodott le az asztal köré. Mc a másik oldalamon foglalt helyet, gondolom ez is jelezte, hogy Niall már igenis hozzánk tartozik. Több szempontból is. Sorra érkeztek a különböző emberek, a sminkesektől a rendezőig. Mindannyian üdvözöltek minket. Hamarosan Gerald is megérkezett Rob társaságában.
- Szóval, üdvözlök mindenkit. Ne aggódjanak, a forgatás alatt nem leszek itt, viszont most engem ért a megtiszteltetést, hogy egy kis matekkal szórakoztassam önöket... - és csak mondta és mondta a megannyi számot, a költségvetés százalékos megoszlásától kezdve az összes adatunkat táblázatokba foglalta. Miután konkrétan halálra untam magam, aláírhattuk a szerződést, és egy ruhapróba után már ott sem voltunk. Az első napom a filmmel vegyes érzelmekkel zárult. És akkor még nem tudtam, hogy a bajok el sem kezdődtek igazán...




Első fejezet

Idegesen fogadtam el a felém nyúló kezet, és hagytam, hogy óvatosan kirántson a limuzinból. Egy gyors köszönés hagyta el a számat, de Mc már be is csukta az ajtót, a sofőr pedig elhajtott. A magassarkúm eléggé megakadályozott a stabil helyben maradásban, de hát a sztárvilágban ez alapvető kritérium. Ha valami elegáns rendezvényen nem egy legalább öt centis kicsikében jelenik meg az ember, azonnal elkönyvelik valami egészen másnak. Hihetetlen, mennyire meg tud változni a megjelenés miatt az emberek véleménye. De mit is vártunk?
Az étterem felé sandítottam, amit tökéletesen kidíszítettek már az ott dolgozók. Bentről teljes csend szivárgott ki, ami valószínűleg a jól szigetelt ablakoknak volt köszönhető. Mc elegáns öltönyben zavarta a rálátásomat az egyszerű épületre, és meglegyintette a fejem előtt a karját. Barna haját kicsit felzselézte, és annak ellenére, hogy már lassan a negyvenet súrolta, egészen fiatalnak látszott ellágyult vonásaival. Óvatosan végigsimítottam a fekete ruha anyagát, és megálltam az alján lévő csipkénél, majd egy óvatlan mozdulattal lejjebb húztam. A nyakrésze erősen fojtogatott, de Mc szerint ez a ruha tökéletes választás erre az estre, hiszen csak egy úgymond céges bulira voltunk hivatalosak.A könyök részénél viszont kicsit feljebb került, mert ahhoz képest, eléggé meleg és párás volt az idő. A szél puhán a vállamra sodorta szőke hajam, amit nem bonyolítottam túl, egyszerűen kivasaltam. A sminkem sem volt zavaró, maradtam az átlagosnál, annyi változással, hogy az egészet egy vörös rúzzsal dobtam fel, ami szerintem tökéletesen illik a halvány bőrömhöz. Próbáltam a legunottabb arckifejezésemet magamra vakarni, egy kicsit még nehezteltem Mc-re a film miatt.
Azon az estén találkozhattam először a teljes stábbal, a többi szereplővel, és a titokzatos fiúval, aki a filmbeli munkatársamat és egyben első igaz szerelmemet alakította. Undorítóan nyálas, igaz? Mc szerint a rendező sürgősen beszélni akart velem, egyedül emiatt izgultam, mert általában ezek a beszélgetések sosem jelentettek jót.
Elfogadtam a felém nyújtott kezét, és belekaroltam, miközben lassan elkezdtünk sétálni az épület felé, melyet biztonsági őrök védtek. A cipőm kicsit megingatott, így szorosabban kapaszkodtam Mc karjába, majd közvetlenül az ajtó előtt felé pillantottam.
- Remek party lesz - mondtam gúnyos mosollyal, mire csak megforgatta a szemét, és a mellettem álló álmos fiúra nézett. Szegény szerencsétlen alig lehetett húsz éves, és máris idióta celebpartyk biztonsági őreként kereste a kenyerét. Szőke haját a szél aranyosan felborzolta, és nagy, kék  szemei azonnal felcsillantak, mikor megláttak, majd mohón végigmért. Csak egy diadalittas mosollyal néztem rá, hiszen még el sem kezdődött az este, máris megnézett magának egy srác. Megrebegtetve a szempilláimat könnyedén átdobtam a vállam felett a hajam, erősen ügyelve a tökéletes testtartásomra, miközben Mc elmotyogta a nevünket, és egy udvarias mosollyal előre  engedett.
- Clare, viselkedj - kért a mögöttem haladó ügynököm aggódva, de csak vigyorogva megvontam a vállam.
- Egy kis szórakozás belefér, nem? - kérdeztem kuncogva, de csak egy fejingatást kaptam válaszul. Ennyi nekem is kijárt, ha már hagytam magam belerángatni ebbe az egészbe. Ráadásul betartotta az ígéretét, és egy teljes hónapig lazíthattam, vagyis eleget kellett tennem a kérésének, és jó kislány módjára végigcsinálni ezt az egészet, bármennyire is untam a dolgot.
- Csak vegyél vissza egy kicsit - morogta Mc, és végigsimított felzselézett haján, pontosan akkor, mikor beléptünk a hatalmas terembe. Mindig is tudtam, hogy a nagymenő producerek kitesznek magukért, de egy egyszerű céges partyt is le tudnak nagy felhajtás nélkül szervezni. Az utóbbi történt. Komolyan, már az elején csodálkoztam, miért nem voltak újságírók, de valószínűleg az egész film még eléggé rejtve volt, és csak remélték, hogy lesz valami.
A falak egyszerű fekete színben pompáztak, és a megszokott éttermi jelleg eléggé elmaradt. Az asztalokat svédasztalosan húzták össze, középen hatalmas üres tér volt és pár ember beszélgetett. Tömérdek kaja, pedig alig lehettünk százan. Úgy tűnt, már vártak ránk, mert mikor beléptünk egyből egy laza nadrágot és fehér inget viselő ötven év körüli pasas rontott ránk és annak ellenére, hogy soha életemben nem láttam még, két puszival üdvözölt minket. A haját pár ősz hajszál tette igazán érdekessé, hatalmas kezeivel az ölelésébe vont minket, és eléggé sietősre vette a figurát. Szó sem volt arról, hogy igazán sietett, inkább a megjelenése miatt gondoltam ezt. Hanyagul félregombolt ingben és egy egyszerű fekete melegítőben ha megláttam volna az utcán, tuti kiröhögöm. De most szó sem volt erről, mosolyt erőltettem az arcomra, és próbáltam a legkedvesebben figyelni a párbeszédüket. A férfi egy vigyor kíséretében, a kelleténél sokkal hangosabban megszólalt, bár hangjában némi csalódottságot véltem felfedezni.
- Már azt hittük nem is tiszteltek meg minket a jelenlétetekkel - nevetett erőltetettem, de Mc csak kihúzta magát és megköszörülte a torkát.
- Clare egy kicsit sokáig készülődött, de a lényeg az, hogy itt vagyunk, nem? - a beszélgetés ezen része nem különösebben érdekelt, az viszont igen, amikor már a forgatókönyvíró is megérkezett. Egy fiatal, huszonév körüli srác lehetett, ami be kell valljam eléggé meglepett.
- Sziasztok, nagyon örülök, hogy megismerhetlek titeket. Clare, hatalmas rajongód vagyok - mosolygott ránk izgatottan, de mi csak összenéztünk. Micsoda bájgúnár.
- Fiam, mutatkozz be kérlek a vendégeinknek - Rob megcsapkodta a vállát, a fiú pedig verejtékező homlokkal nyitotta ki a hóna alatt szorongatott mappát.
- Nos, igen, Gerald Jacklen volnék, harmadéves egyetemi hallgató. A szakom miatt kellett egy forgatókönyvet írnunk, nekem egy ilyen történetre esett a választásom. Gondolom, mindkettőtöknek sikerült már átfutniuk. Még pár dolgon finomítunk, hogy a költségvetés megfelelő legyen - ennél a résznél a producerre sandított -, de összességében ez lenne a történet. El sem tudom mondani, mekkora megtiszteltetés, hogy maga Clarissa Mercer lesz az Lucym. Aki egyébként a változások miatt Emily lesz, de ez nem lényeges - annyira gyorsan hadart, hogy alig tudtuk követni azt, amit mond.
- És a szerződés aláírására mikor kerül sor? - kérdezte Mc nagyokat pislogva a sok fel nem dolgozott információ hallatán.
- Lesz csütörtökön egy meeting, amire szeretettel várunk titeket, az asszisztensem átküldi a részleteket - szállt be a beszélgetésbe Rob is.
- És mondd csak Clare, mit gondolsz a történetről? - pillantott rám Gerald nagy mosollyal.
- Remek munka, alig várom, hogy dolgozhassak benne - hazudtam, miközben a mellettünk elsétáló pincérsrác a kezében tartott tálcát kedvesen felénk kínálta, és mielőtt az ügynököm elszólhatta volna magát, már vettem is egy pohár pezsgőt. Egy aprót biccentettem az öltönybe öltözött fiú felé, mikor kiszúrtam egy mögötte álló arcot. Abban a pillanatban úgy éreztem, ez az én napom, hiszen már az ajtóban kiszúrtak, ráadásul most ez a pincér is megbámult, de nem hibáztatom őket. Rengeteget dolgoztam a tökéletes alak eléréséért. Anyukám mindig támogatott, talán ő is lökött a személyi edzőm karjába. 
De sose panaszkodtam, hiszen mindent elértem, amire kiskorom óta álmodozok. Az egyébként érdekes, hogy én úgy emlékszem, gyerekként orvos akartam lenni, de valahányszor megkérdezek erről valakit a családban, a válasz mindig anya oldalára biccen. Már pisisként tudtam, mit akarok csinálni, és sok emberrel ellentétben, tettem is az álmomért. És most itt vagyok, világhírű színésznőként, aki hamarosan odament Josh Amburhoz, hogy egy kellemes estét töltsön el a pincérsráccal ezen az unalmas céges partin. És így is tettem. 
Mivel Mc és a producer valami filmes beszélgetést folytattak,  egy gyors bocsánatkérés után lassan elkezdtem átvágni a tömegen. Nem akartam egyből odamenni hozzá, hiszen az nagyon rossz, így úgy döntöttem, egy kacér mosoly kíséretében a fülébe suttogok, és odamegyek a svédasztalhoz. Páran köszöntek a tömegben, ezeket természetesen viszonoztam, két nő, akik ugyanolyan ruhában feszítettek, megdicsérték az én csipkés költeményemet, és hamarosan már útban voltam Josh felé. Aki először csak szerencsétlenül álldogált, de aztán észrevett és egy mosoly kíséretében előrelépett egyet. Nem mondanám, hogy pocsékul festett a fekete ingben és ugyanolyan színű nadrágban, gyönyörű sötétkék szemeivel és szinte feketének ható hajával, mert hazudnék. Az az igazság, hogy borzasztó jól nézett ki, és látva önelégült mosolyát, ezt ő is nagyon jól tudta. Mikor odaértem hozzá, nagy levegőt vettem, és mégsem váltottam be eredeti tervem. Helyette óvatosan felvezettem a egyik kezemet izmos karjához, ránéztem egy csábos mosoly kíséretében, de mielőtt megszólalhatott volna, kuncogva továbbmentem. Nem láttam, de elképzeltem a srác döbbent tekintetét, majd azt, hogy valószínűleg utánam jött. 
Kicsit gyorsabban (már amennyire tűsarkúban lehet) értem oda a büféasztalhoz, és mivel rengeteg kaja volt, egy csibefalatot vettem el, és lassan enni kezdtem. Pillanatokon belül megérkezett Josh is, és mikor megláttam, hogy mellettem állva rendezgeti a tányérról lesodródott steak szeleteket, felé fordultam, és vigyorogva tömtem bele a számba az utolsó falatot. Josh megköszörülte a torkát és feltűrte az inge ujját, ezzel még jobban megmutatva izmait. 
- Clare, micsoda meglepetés - köszöntött udvariasan. Aki megkérdőjelezné, honnan ismerem, nem ez az első hasonló parti, ahol ő is pincérkedik. Emma Wertsen buliján találkoztunk először, és már akkor beszélgetni kezdtünk, csak a főnöke újra munkába parancsolta. Gyönyörű kék szemei az egész testemet bejárták, és mivel nem nagyon szoktam hozzá az e fajta viselkedéshez, belekortyoltam a kezemben tartott pezsgőbe. A buborékos ital éppen hogy csak érintette a számat, mikor egy aprót kortyoltam belőle. 
- Rég láttalak, Josh. Kerülöd a helyeket ahol én is ott vagyok? - kérdeztem kacéran, mire egy apró mosoly jelent meg az arcán és fejét egy picit lejjebb hajtotta, így egyenes tincsei belehullottak a homlokába. 
- Miért kerülném?  Legszívesebben mindig ott lennék, ahol te - válaszolta aranyos hangon és beletúrt a kósza tincsekbe. Mivel a cipő eléggé elkezdte nyomni a lábam, és amúgy is eléggé kellemetlenül éreztem magam, egyik sarkamról a másikra álltam, miközben a fiú nyilvánvalóan flörtölt velem...
- Hát, talán egyre kevesebbet fogunk ilyen rendezvényeken találkozni. Elfogadtam egy újabb filmet, a szerződésem szerint addig nem játszhatok másban. Vagyis, ha nem leszel pincér minden ilyen bulin, nem fogunk találkozni - talán túl sokat beszéltem? Vagy nem tudom, mi történt, de Josh mosolya átváltozott valami egészen mássá, és a szavai el sem jutottak a tudatomig, máris igen-re nyílt a szám, és Josh puha ujjai az arcomon játszottak. 
- Talán találkozhatnánk máskor is. Mondjuk vasárnap este? - kérdezte nagy szemeivel folyamatosan az enyémeket bámulva. Nem tudtam mit mondani először. mert Clare Mercer nem randizik akárkivel. Ráadásul, Clare Mercernek nincs is magánélete a sajtó miatt, ráadásul, ha valaki észrevette, hogy egy pincérsráccal mentem találkozni, az egész média rajtam csámcsogott. Bár Josh előtt nem volt példa arra, hogy egy pincérfiúval találkozok, de ő más volt. Ő kedves, aranyos, nem érdekelte a munkám, és nem a hírnevemre hajtott. 
- Persze - válaszoltam óvatos mosollyal, mire egy hatalmas vigyor terült szét az arcán, és egy hajtincsemet a fülem mögé simította. 
- Akkor vasárnap este nyolcra ott vagyok érted, rendben? - kérdezte, és elhúzta a kezét, erősen távozóra véve a figurát. Kicsit csalódottan mosolyogtam rá, de igyekeztem ezt leplezni, és valamelyest lazán válaszolni. 
- Rendben. Tudod a címem? - ráncoltam össze a szemöldököm, mire előhúzta az okostelefonját, és a kezembe nyomta. Értetlen arckifejezésemet látva feloldotta a zárat, és vigyorogva kiadta az utasítást.
- Írd be a számod, és megcsörgetlek a részletekért - kacsintott rám, mire bólintottam, és gyorsan beírtam a telefonszámomat, majd hatalmas kezébe helyeztem a készüléket. Vigyorogva zsebre vágta, intett egyet, és munkára hivatkozva ott is hagyott. Egészen addig néztem utána, míg a tömeg el nem nyelte, és vissza nem fordultam a poharamhoz. 
Élveztem egy kicsit az egyedüllétet, Mc figyeltem ahogy a rendezővel nevet nagyban valamin, mikor valaki megállt mellettem, és lazán nekitámaszkodott az asztalnak. Először nem foglalkoztam vele, hiszen ha valamit akar, akkor majd közli ő, de mikor átnyúlta vállam felett egy tányérért, és kicsit arrébb lökött, ösztönösen szóltam be neki. 
- Nem tudsz egy kicsit jobban vigyázni? - förmedtem rá a mellettem álló srácra. Kortyoltam egy újabbat a pezsgőmből, majd tekintetem a szőke hajú srácra vezettem. Fehér ingben, fekete nadrágban, és hanyagul odakötött nyakkendőben állt ott, miközben éppen valamilyen sütit tömött a szájába, és le is ette a fehér anyagot. Istenem, de béna volt!
- Ha ez kellett ahhoz, hogy észrevegyél, akkor nem - vonta meg a vállát teli szájjal, mire fintorogva megigazítottam a ruhámat. A szőke haja a sok zselé hatására felfelé meredezett, szemei álmosan csillogtak, és az egész megjelenése eléggé kisfiúsra sikeredett, bármennyire is tudtam, hogy nyilván idősebb nálam. 
- Ha azt akarod, hogy észrevegyelek, csak megszólítasz - nyúltam én is egy tányérért, és egy kis salátát szedtem a csibefalatok mellé. - Adnál egy villát? Nem szeretném hozzád hasonlóan elvenni - forgattam meg a szemem, mire kuncogva átnyújtott egy evőeszközt. 
- Ha nem hallottam már volna rólad, és nem láttalak volna, a stílusodból már azonnal rá kellett volna jönnöm, hogy Clarissa Mercerrel van dolgom - mondta gúnyos mosollyal, de csak felhúztam a szemöldököm, és kérdőre vontam. 
- Mégis honnan? - a srác megvonta a vállát, és a tömegre mutatott a szabad kezével.
- Látod ezt a sok embert? Képzeld el, hogy itt mindenki tudja, ki vagy te - adta meg a szerinte ésszerű választ, de csak megráztam a fejem és a számba nyomtam egy adag salátát. 
- Ami azért vicces, mert szerintem senki se tudja, te ki vagy - a szavak csak úgy kijöttek a számból, de nem állt szándékomban megbántani a fiút. Látszólag nem vette magára, mert csak elvigyorodott, és megvonta a vállát. 
- Tedd hozzá szívi, hogy még. Mert amint végzünk ezzel a filmmel, már nem csak te leszel a rivaldafényben - mondta könyörtelenül. Leesett az állam, és összeráncolt szemöldökkel meredtem magam elé. Nem azért, mert azt mondta, elveszi a rivaldafényem, hanem mert most konkrétan kijelentette, hogy ő is szerepel a filmben. Persze azonnal összekaptam magam, újra kihúztam a hátam és villogó szemekkel néztem vissza rá. Önelégült mosollyal konstatálta, mennyire kiakasztott, és lazán beletúrt a szőke hajába. 
- És milyen szerepet kaptál? Te leszel a takarító? - kérdeztem némi éllel a hangomban. A körülöttünk lévők kicsit halkabban folytatták a beszélgetést, így mi is közelebb húzódtunk egymáshoz, hogy ne legyen olyan hangos a szóváltásunk. 
- Képzeld, én játszom a főszereplő srácot, Davidet - vigyorodott el, én pedig csípőre raktam a kezem, és szerintem a szemem villámokat szórt. 
- Ez lehetetlen. Egyáltalán nem vagy ismerős. Mit is mondtál, hogy hívnak? 
- Nem mondtam a nevemet - vonta meg a vállát, és egy újabb sütiért nyúlt. 
- És megtenném, hogy beavatsz ebbe a borzasztó nagy titokba? - gúnyolódtam? Talán...
- Niall - biccentett, mire én is bemutatkoztam. 
- Engem már ismersz, de Clare vagyok - nyújtottam a kezem és meg is rázta, majd szinte azonnal leengedte maga mellé a karját. 
- Téged mindenki ismer, Clary - ingatta a fejét, nekem pedig felszaladt a szemöldököm. Clary? Komolyan?
- Clare - javítottam ki, de vigyorogva biccentett egyet. 
- Clary - bólintott, mire inkább ráhagytam az egészet, és idegesen letettem az asztalra a műanyagtányért. 
- Látom összeismerkedtetek, akkor egy gonddal kevesebb - Mc olyan hirtelen jelent meg, hogy ugrottam egyet a hangja hallatán, és idegesen karon csaptam a mellettem röhögő fiút. 
.- Igen, a nagy bemutatkozás már megtörtént - rajzoltam idézőjeleket a levegőbe, Niall pedig vigyorogva bólintott. 
- Akkor szuper, ugyanis hétfőn kezdődik a forgatás. Öt óra húszkor fogsz kelni, Clare - írta le a telefonjába Mc az időpontot, és mivel az enyém is pittyogott, valószínűleg átküldte nekem. Niall mellettem ingatta a fejét, és az orra alatt morgott is valamit, de nem hallottam, és szerintem, jobban jártam ezzel...
- Oké. De vasárnap este Joshsal randizok - villantottam ki az összes fogamat egy mosoly kíséretében, mire Mc csak megvonta a vállát, és közölte, hogy nem érdekli a magánéletemnek ez a része, valamint megkérdezte, ki az a Josh. 
- Mc, nagyon örültem - nyújtotta oda a kezét Niall az ügynökömnek , aki mosolyogva megrázta azt, majd a szőke srác felém fordult. - Clary, caütörtökön találkozunk. Nagyon örültem - mondta egy kamuvigyor kíséretében, és elsétált. 
- Hogyne, én is - motyogtam az orrom alatt, és néztem a távozó fiút, egészen addig, míg oda nem ért a rendezőhöz, majd el nem hagyta a helyiséget. 
Ezek után egy pohárköszöntő kíséretében a rendező - később megtudtam, hogy Rob-nak hívják - elmondta a hétfői forgatással kapcsolatos teendőket, valamint minden időpontot, lediktálta a helyszíneket, amiket mindenkinek kötelessége volt felírni. Úgy éreztem magam, mintha újra az iskolában lennék, ami egy kicsit vicces, tekintve, hogy magántanuló voltam. Bár tekintve, hogy a forgatás alatt éppen nyáriszüneten voltunk, a tanulás nem állt a munkám hátrányába. 
Tehát, unalmasan telt az egész este, így tizenegy óra körül Mc-vel úgy döntöttünk, haza is indulunk.