Prológus

- Nem - jelentettem ki határozottan, miközben a kezemben tartottam a reggeli rohanásban vett kávémat, és egyenesen Mc arcába meredten. Egy taxiban ültünk, a sofőr éppen a hatalmas forgalomban próbált anélkül eligazodni, hogy elütne valakit, vagy valamelyik másik idiótának nekimenne. Minden reggel így ment ez. A hatalmas dugóban próbáltunk a stúdióhoz, vagy éppen egy interjú helyszínéhez sietni, amiből mindig az lett, hogy elkéstünk, akár a legnagyobb világsztárok.

Persze nem panaszkodhatok. Amerikában mindenki tudja, ki az a Clarissa Mercer, és a filmjeim egész Európában az eladottsági listák tetején csücsültek. A kamaszok imádták a romantikával fűszerezett fantasy, vagy akció filmeket, amiknek főszerepét előszeretettel adták nekem a legelismertebb rendezők. Az életem mondhatni a tökéletes kategória felé kezdett erősen araszolni, hiszen mindent elértem, amire kiskoromtól kezdve vágytam.

Normális esetben figyelmem kívül hagytam volna az ügynököm megvető pillantását, de most, hogy egy igen kényes dolgot kellett megbeszélnünk, muszáj voltam engedni egy kicsit. Nagy barna szemeiben haragot véltem felfedezni, bár ez nem újdonság az utóbbi időben. Mióta kijött a Red című akciófilmem, Mc egyre több dolgot akasztott a vállamra, olyanokat, amilyeneket mindig ő csinált. Rengeteg elintéznivalóm volt, a magánéletemre borzasztó kevés időm jutott, mert minden egyes nap vagy forgatásra, vagy interjúkra rohangáltunk, esténként pedig partikra. Nem, nem szórakozóhelyekre, hanem különböző celebek bulijába.

- Clare, ne csináld már! Nem utasíthatod vissza, ez egy egyszeri ajánlat - mondta Mc, mire abbahagytam az ábrándozást, és újra figyeltem rá. Talán nem kellett volna, mert szinte azonnal felment bennem a pumpa, és képtelenségnek tűnt már visszafogni magam, a szavak kirobbantak belőlem, és minden problémámat egyenesen a férfi nyakába zúdítottam.

- Te is tudod, hogy az utóbbi hónapban semmi szabadidőm nem volt. Két hete nem láttam anyámat, vagy valamikor egy hónapja beszéltem a testvéreimmel. Minden egyes nap interjúkra kell rohangálnom csak azért, mert kijött a Red, és mindenki imádja. Most még egy filmet is nyakamba aggatnál, de köszönöm, nem kérek ebből - csattantam fel idegesen, és igyekeztem a legmérgesebb arcomat elővenni, kevesebb sikerrel. Említettem már, hogy a sztárok élete nem csak móka és kacagás?

- Jó. Elfáradtál? Lemondom az ehavi interjúidat. Találkozni akarsz a családoddal? Odamegyünk hétvégén. De Clarissa Mercer, azt neked is látnod kell, hogy ez a film egy visszautasíthatatlan ajánlat. Kiszivárgott egy részlet a forgatókönyvből, és mindenki megőrül érte, már most. Világhírű akarsz lenni? Ezzel még a világ legkisebb városaiban is mindenki ismeri fog - nyomta a kezembe a hatalmas borítékot, amin csak egyetlen cím szerepelt: Falra vetített érzelmek. - Nem kell most azonnal válaszolnod, csak nézz bele egy kicsit. Én a helyedben rábólintanék - és már megint elővette az "én a helyedben" dumáját, amivel rendszerint meggyőzött, mert eléggé fontos személy volt az életemben. Mikor anya elvitt az első casting-omra, még anno tizenöt évesen, Mc elmondása szerint egyből felfigyelt a tehetségemre, és le is szerződtetett magához. Jó, ez így durva, mert semmit nem kellett aláírnom, egyszerűen abban a pillanatban felkarolt, és neki köszönhetőn enyém is lett a főszerep. Azóta boldogította az életemet, és rendszerint - a mostani helyzethez hasonlóan - mindig rábeszélt egy adott filmre, aminek a forgatókönyvét elolvasva (és a számat rágva) általában rábólintottam.

- Te már elolvastad, igaz? - kérdeztem sóhajtva. Elvigyorodott, mert tudta, hogy az a megadásom jelképe.

- Igen - bólintott, és szólt a sofőrnek, hogy álljon meg, reggelizni szeretnénk, mielőtt egy újabb interjúra megyünk, élőadásban. Az egésztől borsódzott a hátam, hiszen nem sokszor kértek fel élőadásra, de ha már a helyzet úgy hozta, nem akartunk korgó gyomorral odaállítani.

- És elmondod, miről szól? - néztem fel rá csillogó szemekkel. Ha éppen rohantunk, és valami filmet jelentett be, általában ezt alkalmaztam, mert kocsiban utálok olvasni, és rendszerint az utolsó pillanatokban szólt, hogy időm se legyen meggondolni magam, ha már rábeszélt. Jó taktika, mert ha több időm jutott volna egy-egy forgatókönyvre, biztos, hogy találok benne valami kivetnivalót, ami miatt elutasítom a felkérést. Bár akkor sem volt jobb a helyzet, mikor forgatáson megkaptuk az instrukciókat, és akkor derült ki, hogy a jelenetben éppen le kell smárolnom az elrablómat, vagy úgy viselkedni, mint egy cafka.

- Az egész egy szerelmes történet - adta meg magát sóhajtva, és megvakarta a fejét. Nagyvonalakban elmesélte, mire erősen felhúztam a szemöldököm, és vádlón néztem rá. A romantikus alapötlet egyáltalán nem fogott meg, ráadásul a tudat, hogy egy reménytelen lányt kell alakítanom, aki beleesik az új munkatársába, még jobban elborzasztott. Hogy gondolta Mc, hogy én ebbe belemegyek? Jó, persze, ez kellett a tiniknek, egy újabb menthetetlenül béna szerelmi történet, de nem értettem, miért voltam köteles ehhez az arcomat adni. Minden film, amiben eddig szerepeltem, rendelkezett minimum egy gyilkolós jelenettel, az ember, akit alakítottam határozott volt, és erős. Oké, aláírom, a Falra vetített érzelmekben szereplő lány jelleme eléggé közel állt hozzám, de akkor úgy gondoltam, ebben maximum annyi verekedés, vagy véres jelenet lehet, hogy David bever valakinek. Igen, Mc elmondása alapján így hívták a srácot, bár arról semmi információja nincs, hogy ki fogja alakítani.

- És ha elmegyünk, de nem én kapom a szerepet? - próbáltam alkudozni, de nem mertem neki megmondani, mennyire nem lelkesedek a gondolatért, mert egy ilyen sztori nem nekem való.

- Nem kell mennünk sehova, Rob téged akar, másnak nem is szólt. Valamiért bízik benne, hogy nem utasítod vissza - mondta, miközben erősen gondolkozott. Akaratlanul is felsóhajtottam, és próbáltam arra gondolni, hogy ha igent mondok, nem kell interjúkra járnom, és azokra a borzasztó partikra, ahol mindenkivel kedvesen kell viselkednem, és senkinek nem szólhatok be, bármennyire is irritál.

- Rob a rendező , igaz? - kérdeztem, próbálva összerakni a szálakat, hogy legalább úgy menjek majd oda, tudom ki rendezi az egészet.

- Igen. A partin találkozhatsz a forgatókönyv íróval is.  Akarsz még valamit tudni? - húzta fel a szemöldökét úgy, mint aki már nagyon unja, hogy legalább tizenöt perce győzköd, mikor úgyis rábólintok a dologra. Persze, magamat ismerve nem adtam meg neki ilyen könnyen magam, azért ennél többet néz ki az ember Clarissa Mercer-ből. Igen, a szarkazmusom és a beszólásaim az életemhez tartoztak, és imádtam kikészíteni az embereket. Hét éve ismerem, de elmondása szerint már az első percben látta, hogy a közös munkánk ideje alatt egy perc nyugta sem lesz. És igaza volt. Egyszerűen hozzám tartozott az, hogy mindig mindenre volt egy beszólásom, hogy ezekkel általában kikészítettem az embereket, hogy a saját húgomat magamra haragítottam ezzel, akinek teljesen ugyanolyan a stílusa, mint nekem. Igen, Chelsea és Clarissa Mercer, a híres szókimondó testvérpár. Nem, Chelsea nem lett színésznő, vagy popsztár, neki a modell szakma jutott. Egyedül a nővérem él normális életet, de ő is ügyvédként dolgozik, akárcsak a férje, Richard. Meg persze a kis keresztfiam, akit egyszerűen meg tudnék zabálni, annyira aranyos, és annyira szeretem. - Hahó, Föld hívja Clare-t - Mc elhúzta a kezét az arcom előtt, mire azonnal észbe kaptam, és újra ránéztem. A kezemben tartott kávé már rég kihűlt, ráadásul egy ideje már az íze sem volt olyan finom, mint addig.

- Bocs, elkalandoztam - simítottam ki a szememből egy szőke hajtincset, és igyekeztem elterelni a családomról a gondolataimat. Bármennyire is rossz volt a viszonyom velük, szerettem őket, mint egy normális gyerek. Mikor hat éves voltam a szüleim elváltak, de azóta is ugyanolyan jó a kapcsolatuk, szóval apával is rendszerint találkozom. Sose mondták el a válásuk okát, így betudtuk annak, hogy már kiszerettek egymásból. Részben apu is az oka annak, hogy a filmiparban helyezkedtem el, de talán anya így élte ki a rejtett vágyait. Hogy a szerinte legtehetségesebb gyerekét casting-okra rángatta, és rendszerint örült, mikor szerepet kaptam. - És igen, tudni akarom, ki lesz a másik főszereplő - dőltem előre egy kicsit, és gyorsan megigazítottam a szoknyám, miközben a sofőr erőből beletaposott a fékbe, és gyakorlatilag az előttem lévő ülésre préselődtem. - Basszus, figyeljen már jobban - néztem dühösen a sofőrre, miközben idegesen babráltam a szerencsekarkötőmet, amit sose vettem le.

- Bocsi, világsztár, de ez New York, és itt reggelente oltári nagy dugó van - morogta a nagy darab ember, és idegesen a dudájára ült. - Baszd meg, nem tudsz normálisan közlekedni? - fújtatott, és tovább folytatta a magában szitkozódást.

- Már elnézést, de mindennap másik taxiban ülök, és a héten maga az első, aki nem tud normálisan odajuttatni minket ahhoz a rohadt stúdióhoz - emeltem fel egy kicsit a hangom, de Mc lecsitított, mielőtt jobban beszólhattam volna annak az idiótának. A taxi sofőrök mindig bunkók, de az ügynököm nem hagyta, hogy az én kocsimmal menjünk az ilyen helyekre, mert szerinte a sztároknak az a dolguk, hogy kikészítsék a taxisokat a forgalmasabbnál forgalmasabb helyekre való eljutási kérésekkel.

- Na, de visszatérve - vágott bele Mc a taxissal folytatott vitámba, mire továbbra is mérgelődve meredtem rá. - A másik főszereplőről nem tudok semmit. Csak annyit, hogy hogy huszonkét éves, és ez lesz az első komolyabb filmje - vonta meg a vállát, pontosabban abban a pillanatban, hogy egy újabb piros lámpa kapott el minket, a rettenetesen hosszú dugósorban. Összeráncolta a szemöldökét, és témát váltva mutatott maga elé. - Kábé mikor fogunk kijutni innen?

- Jó kérdés. Várj, körülbelül mennyi kocsi van előttünk? - álltam fel egy kicsit, hogy jobban szemügyre vehessem az előttünk kígyózó sorokat.

- Több száz is lehet - szállt be a beszélgetésbe a sofőr, mire óhajtva visszahanyatlottam az ülésre.

- Akkor még egy fél óra - vontam meg a vállam, és az imént hallottakat tanulmányoztam. - Vagyis, egy tök amatőr sráccal kell majd együtt dolgoznom? - húztam fel a szemöldököm, mire Mc megforgatta a szemét.

- Valamikor te is voltál tök amatőr - emlékeztetett, mire kihúztam magam.

- Az régen volt - ráztam meg a fejem.

- Ez lesz az első komolyabb filmje. Ez nem azt jelenti, hogy egy totál tehetségtelen senki, mert akkor nem vették volna be - forgatta meg a szemét, mert előjött az az oldalam, amiről már a kezdetektől próbál leszoktatni: az elkényeztetett filmsztár.

- Jó, igazad van - sóhajtottam, miközben óvatosan beletúrtam a hajamba, ami aztán a vállamra omlott.

- És, Rob megkért, hogy adjak át neked valamit - mondta vigyorogva.

- Mégis mit? - húztam fel a szemöldököm, mert ha így mosolygott, nekem abból csak problémáim voltak.

- Hogy igazítsd ki egy kicsit a srácot. Nem tudja, mennyire kemény a szakma, és a hátulütőit sem - nézett mélyen a szemembe, de mielőtt szóra nyitottam volna a számat, belevágott. - Kérlek, Clare, most az egyszer rakd félre az előítéleteidet, bólints rá arra a rohadt filmre, és segíts a srácnak - olyan fáradtnak tűnt, ahogy előadta ezt az egészet, hogy nem volt szívem mást csinálni, végig gondoltam mindent. Nem lehet olyan hosszú a forgatási idő, hiszen állítólag, nagyon kevés helyszín volt, ráadásul a felét a stúdióban vették fel. Az meg, hogy a nyakamba akasztottak egy amatőrt, talán még jól jött. Elvégre, annyian várták a filmet, ráadásul, más műfajban is kipróbálhattam magam, ami még inkább kihívásnak számított.

A fülemben dobogott a vér, mikor kimondtam az életemet, a karrieremet, és a mindent megváltoztató döntést, egyenesen Mc barna szemeibe nézve:

- Rendben. Elvállalom a filmet.